Ezen a képen jól látszik az ominózus akvárium is, amin a lyány már egyszer széthasította a fejét. És ma este, valami szeles játék közepette, olyan szerencsétlenül vágódott előre, hogy az eset kishíján megismétlődött.
Most szerencsére az őrangyala résen volt, de így is hajszálon múlott, hogy ugyanúgy végezze, mint tavaly decemberben. Az alsó képen látszik is a régi varrás helye, most "csak" egy pici szakadás és egy hatalmas lila púp éktelenkedik a homloka közepén, bár tapintással így is éreztem, hogy a bőr alatti szövet biza elhasadt.
Sajna ezzel a teki sorsa is -aki pedig mitsem tehet minderről- eldőlt, mennie kell, mert az akváriumot jobban eldugni nem tudom. Remélem ezzel a döntéssel jelentősen növelem Hanna túlélési esélyeit, mert a lelkiismeretem mardos az állatkám miatt. Na, majd meglátjuk mire jutottunk, most ez van. :o)
Azt tudni kell, hogy a jobb szeme alatti lilaság nem bunyó, vagy esés eredmény, azok csak az átok szúnyogok...




5 komment:
Még puklival és szúnyogcsípéssel is gyönyörű ez a lyány.
Hová költözik a teki?
Föltettem hirdetésbe, elajándékoztam. Már nincs itthon. :o(
jaj istenem. mekkora púp :( Hát, a mininő még Nixonon is túl tesz, pedig az komoly. Tudom, hogy az jár a fejedben, hogy milyen jó lenne egy hinta székben kötögetni, a gyerekek szép csendben játszanának a szőnyegen, meg minden. Na jó, csinálunk majd veletek egy biztosítós reklámot, mert ilyen csak ott létezik. :) Kicsit később majd csinálunk hajfesték reklámot is, Veled :D
A púp nem szép látvány, de ez mit sem ront az összképen! Gyönyörű a földönalvós-púpos homlokú szépséged! :))
Puszi a bibijére, hess rusnya nyuszogok, pápá teki. Nektek is pusszantás
Megjegyzés küldése