utóirat
...és az szeretném még tudni, de nagyon-nagyon, hogy miért kell cirkuszolni, könnyezve-nyálazva ordítani, fogakat összeszoríva, fejet elfordítva jóformán hisztériázni minden egyes áldatlan nap ebéd előtt, amíg az első kanál ételt be nem könyörgöm a szájába. Bezzeg ha disznósült csokitorta, sütemény, puding, vagy egyéb apacukaféle nyilem-nyalom dolog kerül az asztalra ő nyüszögisége az első. Csak vasárnap hajlandó rendes háromésféléves módjára ebédelni. Ki érti ezt...
Nyüszögi
A kölyök fél nap alatt teljesen kikészített, de hát nincs min csodálkozni, már reggel nyüszögve-vonyítva indult a nap, hát meg is lett az eredménye...
Ugye a többi ilyenkorú gyermek is magasról fütyül anyja szavaira?
Ugye a többi ilyenkorú gyermek is magasról fütyül anyja szavaira?
igggggen!
Ott a fény az alagút végén, HannaCsusza kezdi fölfedezni, hogy az önálló mozgás kétlábon nagyon kúl dolog lehet, mert ma többször próbálkozott. Ez annyit jelent, hogy végre elengedi magát, főleg táncolás céljából. És!!! Ha megígérem neki, hogy megtapsolom (tudnám honnan ez a dicsvágy) akkor hajlandó elindulni felém. Ugyan ez még csak egy-két lépést, vagy inkább felém vetődést jelent, de akkor is!!! Zsírkirályság, jééé!
cím nélkül
Telnek a napok, csak amúgy lazán, mentesen bármiféle nagyobb izgalomtól.
A múlt hétvégén báloztunk apával, ami abból a szempontból lehet érdekes, hogy elsőször hagytuk magára a nagylányt éjszaka. Ennek meg azért van jelentősége, mert őt mindig én altatom -más nem is tudja- és ráadásul nem kevésszer szopik még éjjel. De a mama végül is megoldotta, nem kellett hazarohannom, még ha nem is épp ideálisan... Bőgött a lányka, majd a nagy bőgésben kifáradva, de elaludt.
Bence egyre érettebb. Emellett furfangos, és kissé megbízhatatlan, napjában százszor próbál átvágni a palánkon. Nevelésügyileg most ott tartok, hogy inkább engedek neki több dolgot kipróbálni úgy, hogy ott állok mellette, mert ha azt mondom nem szabad elbújik, és úgy kísérletezik. Remélem így hamarosan rájön, hogy én nem akarom átverni, és amit nem engedek, az tényleg nem kellemes. (pl. forró csésze fogdosása) Ezenkívül elért abba a korba, hogy néha-néha egész jól eljátszana egyedül, ha nem lenne húga. (Igaz, ha nem lenne húga, nem kellene egyedül játszania...) Vonatozott ma is sokat. De ha ezt Hanna észreveszi, máris jönne, és csatlakozna, és ezen a ponton a jótestvéri viszony iszonnyá alakul. Bence ordít, Hanna erőszakos, csakazértis azt a síndarabot marja, Bence odacsap, rálép a mászó lány ujjaira... Néha már azon vagyok, hogy kimegyek és rájuk csukom az ajtót, rendezzék le egymás közt, de aztán arra jutok a kisebbik fél még túl fiatal ehhez. Így marad a bekítés, meg a fohász, hogy a kölykök testi károsodás, én pedig idegösszeroppanás nélkül éljem túl ezt a korszakot, míg majd egyszer eljön a szép jövő, mikor is legalábbnapi heti egyszer elszórakoznak egy órát békében és megértésben. Van rá némi remény, hogy ez a kép nem csak álomkép marad, mert már volt rá példa, hogy a fotel körül bújócskáztak... Jah! És a GazEmber simán pályázhat a David copperfield névre, mert úgy el tud tüntetni dolgokta, hogy a szentmennyeimanna se találja meg többet. Így veszett nyoma két pontgyűjtős bevásárlókártyának (ezekből egy szerencsésen megkerült, mikor idébb-odébb tologattam a bútorokat), és a karácsonyra kapott kiskonyha tartozéka, egy láboska+fedő és egy műanyag csirke, meg egy fél hal is körözés alatt áll egy ideje. Ez nem a teljes lista, csak ami hirtelen eszembe jutott.
A kisnő meg nagy nő lett időközben. Nemhiába, erősen közelít az egyes felé.
Erőszakos, ez a legfőbb jellemzője. Lesz még vele mit csinálni, és azt hiszem erősen és sokat fogok gondolni Perec kolleginára is még a jövőben. Ma pl. sütőtököt sütöttem, Hanna evett is belőle egy keveset, így túródesszertet csak Bencének kínáltam uzsonnára. Bezzeg a mininő mikor meglátta, olyan hisztit levágott, hogy ha nem kapott volna ő is, valószínűleg ledől mind a 12 emelet. Nagyon tanulékony, pápát int, puszit dob, puszit ad, kacsint, lemászik az ágyról (ma este legalább 7szer vittem vissza, míg végül föladtam), kapaszkodva ügyesen jár, alacsonyabb bútorra fölmászik, játékteherautóba egyedül beleül (aztán persze várja, hogy valaki tologassa a fenekét), etetőszékben föláll (ki is zuhant a minap, de szerencsére előrelátó voltam, bele volt kötve kantárral, így baja nem esett), értelmes szavakat mond, amit meg nem tud, azt egy hö + ujjal mutogatással elmagyarázza, és semmiből kiagyni nem lehet. Csak elindulni egyedül, azt nagyon nem akar...
A múlt hétvégén báloztunk apával, ami abból a szempontból lehet érdekes, hogy elsőször hagytuk magára a nagylányt éjszaka. Ennek meg azért van jelentősége, mert őt mindig én altatom -más nem is tudja- és ráadásul nem kevésszer szopik még éjjel. De a mama végül is megoldotta, nem kellett hazarohannom, még ha nem is épp ideálisan... Bőgött a lányka, majd a nagy bőgésben kifáradva, de elaludt.
Bence egyre érettebb. Emellett furfangos, és kissé megbízhatatlan, napjában százszor próbál átvágni a palánkon. Nevelésügyileg most ott tartok, hogy inkább engedek neki több dolgot kipróbálni úgy, hogy ott állok mellette, mert ha azt mondom nem szabad elbújik, és úgy kísérletezik. Remélem így hamarosan rájön, hogy én nem akarom átverni, és amit nem engedek, az tényleg nem kellemes. (pl. forró csésze fogdosása) Ezenkívül elért abba a korba, hogy néha-néha egész jól eljátszana egyedül, ha nem lenne húga. (Igaz, ha nem lenne húga, nem kellene egyedül játszania...) Vonatozott ma is sokat. De ha ezt Hanna észreveszi, máris jönne, és csatlakozna, és ezen a ponton a jótestvéri viszony iszonnyá alakul. Bence ordít, Hanna erőszakos, csakazértis azt a síndarabot marja, Bence odacsap, rálép a mászó lány ujjaira... Néha már azon vagyok, hogy kimegyek és rájuk csukom az ajtót, rendezzék le egymás közt, de aztán arra jutok a kisebbik fél még túl fiatal ehhez. Így marad a bekítés, meg a fohász, hogy a kölykök testi károsodás, én pedig idegösszeroppanás nélkül éljem túl ezt a korszakot, míg majd egyszer eljön a szép jövő, mikor is legalább
A kisnő meg nagy nő lett időközben. Nemhiába, erősen közelít az egyes felé.
Erőszakos, ez a legfőbb jellemzője. Lesz még vele mit csinálni, és azt hiszem erősen és sokat fogok gondolni Perec kolleginára is még a jövőben. Ma pl. sütőtököt sütöttem, Hanna evett is belőle egy keveset, így túródesszertet csak Bencének kínáltam uzsonnára. Bezzeg a mininő mikor meglátta, olyan hisztit levágott, hogy ha nem kapott volna ő is, valószínűleg ledől mind a 12 emelet. Nagyon tanulékony, pápát int, puszit dob, puszit ad, kacsint, lemászik az ágyról (ma este legalább 7szer vittem vissza, míg végül föladtam), kapaszkodva ügyesen jár, alacsonyabb bútorra fölmászik, játékteherautóba egyedül beleül (aztán persze várja, hogy valaki tologassa a fenekét), etetőszékben föláll (ki is zuhant a minap, de szerencsére előrelátó voltam, bele volt kötve kantárral, így baja nem esett), értelmes szavakat mond, amit meg nem tud, azt egy hö + ujjal mutogatással elmagyarázza, és semmiből kiagyni nem lehet. Csak elindulni egyedül, azt nagyon nem akar...
rövid
Tegnap este akartam írni arról egy rövid posztot, hogy ilyenkor jó anyának lenni, amikor minden gyerek majd ki csattan a jókedvtől, ugrálnak, birkóznak, szeleskednek, boldogok, vagyis senki nem bőg és senki nem rinyál... Imádtam!
Aztán hajnali kettőtől a Hannacsusza négyig szinte nonstop ordított, mikor már nem csak az apja volt ideges, hanem a bátyó is fölébredt, végül mégiscsak megadta magát, de csak cicivel a szájában... Aztán reggel persze folytatta, először hisztirohamot kapott (11 hónaposan), mert nem őt, hanem Bencét tettem a hintába, aztán ujjával lenyomott egy darab kiflit a torkára, és vérig sértődött, mert milyen megalázó az, ha egy babalánynak az asztalnál kell ülni és reggelizni, különben is, sose azt adok neki, amit ő enne...
Ilyenek. Délelőtt 10kor aztán elindultunk a levegőre, mert az állapot már tarthatatlan volt, közben pedig azon morfondíroztam, hogyha az alsószomszéd (aki már egyszer megkérdezte miért sír ennyit a mininő) kihívta a gyámügyet, vagy a szociális hivatalt, vagy bárkit, örömmel nyújtom át nekik a lányt, legalább arra az időre, míg a kivizsgálás bebizonyítja ki kínoz kit.
Más.
Sétáltunk, az ovi felé is, mire Bence azt mondta be akar menni, és ott is marad szívesen, meg majd menjek érte délután, addig ő játszik. Ez azért érdekes, mert nem egész egy hónapja még a kapun is alig bírtam berángatni. Lehet mi itthonról szokunk be? Muhhaha. Lényeg, hogy bementünk, picit játszott a gyerekekkel, amíg nem kezdődött a csendes pihenő, és még kakilt is ott a kisWC-be, ami szintén szenzációszámba megy, mert az ovikezdés után gond volt ez is, csak itthon volt hajlandó elvégezni a dolgát. Igaz, hogy ne szálljak el teljesen, hazaérve nem volt hajlandó ebédelni, de hát egy fene.
Most pedig megyek erőt gyűjteni a délutáni fölvonáshoz, mert szinte biztos, hogy lesz műsor...
Aztán hajnali kettőtől a Hannacsusza négyig szinte nonstop ordított, mikor már nem csak az apja volt ideges, hanem a bátyó is fölébredt, végül mégiscsak megadta magát, de csak cicivel a szájában... Aztán reggel persze folytatta, először hisztirohamot kapott (11 hónaposan), mert nem őt, hanem Bencét tettem a hintába, aztán ujjával lenyomott egy darab kiflit a torkára, és vérig sértődött, mert milyen megalázó az, ha egy babalánynak az asztalnál kell ülni és reggelizni, különben is, sose azt adok neki, amit ő enne...
Ilyenek. Délelőtt 10kor aztán elindultunk a levegőre, mert az állapot már tarthatatlan volt, közben pedig azon morfondíroztam, hogyha az alsószomszéd (aki már egyszer megkérdezte miért sír ennyit a mininő) kihívta a gyámügyet, vagy a szociális hivatalt, vagy bárkit, örömmel nyújtom át nekik a lányt, legalább arra az időre, míg a kivizsgálás bebizonyítja ki kínoz kit.
Más.
Sétáltunk, az ovi felé is, mire Bence azt mondta be akar menni, és ott is marad szívesen, meg majd menjek érte délután, addig ő játszik. Ez azért érdekes, mert nem egész egy hónapja még a kapun is alig bírtam berángatni. Lehet mi itthonról szokunk be? Muhhaha. Lényeg, hogy bementünk, picit játszott a gyerekekkel, amíg nem kezdődött a csendes pihenő, és még kakilt is ott a kisWC-be, ami szintén szenzációszámba megy, mert az ovikezdés után gond volt ez is, csak itthon volt hajlandó elvégezni a dolgát. Igaz, hogy ne szálljak el teljesen, hazaérve nem volt hajlandó ebédelni, de hát egy fene.
Most pedig megyek erőt gyűjteni a délutáni fölvonáshoz, mert szinte biztos, hogy lesz műsor...
Anyaállat ösztön nélkül
Ennek a bejegyzésnek tegnap kellett volna megszületnie, mert hitelesebb lett volna, de időm eleve nem volt és estére a lelkierőm is elfogyott.
Arról van szó, hogy kisiklott a gyereknevelés a kezeim közül. Vagy ha más megközelítésből akarom föltárni az esetet: lehet soha nem is neveltem, csak könnyű volt jó szülőnek lenni úgy, hogy egyszem jógyerekem volt, de mára a helyzet megváltozott, és jelentősen elszomorodtam, mikor rádöbbentem vacakanya mivoltomra.
Mint az köztudott 3 generáció él együtt nálunk, így ritkán vagyok egyedül a csemetéimmel. Arról, hogy milyen lenne az életünk ha különköltöznénk csak ábrándozni szoktam, és ugye mint az az álmokban lenni szokott, én is úgy képzeltem minden szép volna és jó, menne mint a karikacsapás. Aztán tegnap volt lehetőségem picit kipróbálni milyen a való világ... Hát mit mondjak, egy pofon jobban esett volna.
Hétfőn nem szoktunk főzni, mert vasárnapról mindig marad ebédrevaló, csak egy kis rizst kellett rottyantanom, mert a köret a husihoz elfogyott. Gondoltam akkor legalább majd fölporszívózok meg fölmosok, véget vetve ezzel a porcicák asztal alatti kergetőcskéjének. Ehhez képest kb. 10 perc alatt dugába dőlt minden tervem, rá kellett döbbennem, hogy Hanna ordít ha nem foglalkozom vele folyamatosan, és szemem sarkából látni véltem azt is, hogy Bence mindeközben unatkozik. Sodortak az események magukkal, míg elértünk arra a pontra, hogy rizs a konyhában főtt, Hanna elálmosodott, és altatni kezdtem. Épp becsukta a szemét, mikor megjelent a szobában Bence: -Odaégett neked az! Gondoltam, hogy oda nem éghetett 5 perc alatt, de forrni elkezdhetett, és mivel Bence nem tágított, kimentem vele a konyhába. Persze ezalatt Hanna észheztért annyira, hogy rádöbbenjen egyedül hagytam, neki is állt ordítani. A konyhában újra alágyújtottam a rizsnek (mert Bence menteni akarta a helyzetet és lekapcsolta a gázt), megkevertem és mondtam nagyfiamnak, hogy ennek most picit főnie kell. Vissza Hannához. Bevetettem a babahordozót fölakasztva, abban hintáztattam mikor a fürdőszobaajtó becsapódott a hátam mögött. Éreztem én, hogy meg kell lesni mi történik, belépek, hát látom Bence kezében egy elégett csillagszóró, amit épp vízzel hűtt, mert azt tudja, hogy úgy kell. Kicsi pánik, a fiam egyedül a konyhában meggyújtott és elégetett egy talált csillagszórót... Kiderült picit az ujját is megégette. Közben Hanna is elunta a hintázást, így a maradék kis időnk ebédig azzal telt, hogy Bence ujját fújtam és pusziltam, magyaráztam, hogy egyedül csillagszórózni nem épp veszélytelen, és a hugit szórakoztattam. Ezen a ponton már a takaításról végképp lemondtam, jobbnak láttam a kölyköket egy helységben, de nem közvetlen egymás mellett tartani, főleg szem előtt. Aztán egyszercsak minő megváltás, a partizán megéhezett. Irány a konyha, levest melegíteni, utána rizst kért pusztán, de én mondtam neki, hozok husit is az erkélyről (ha sok a fazék ilyen hidegben oda rakjuk a kaját). Kimentem, ajtót behúztam magam után, ne menjen be a hideg. Erre a büdös kölyke fölpattan, odarohan és rámzárja az ajtót. Kettes számú pánik kb. egy órán belül, egyrészt én -6 fokban egy szál pólóban kint, másrészt két pici gyerek egyedül bent. Szerencsém volt, hogy engem Bence nem hagyott ott, mint a papát szokta, ha az cigizni megy, hanem a második kérésre hozott széket amire fölállt és beengedett. Ezekután már semmiség volt, hogy bebújt a számítógépes asztal alá és az ottani elosztóhalomból egyesével kezdte kihúzni a készülékek zsinórjait, Mégis ezen a ponon szakadt meg bennem az utolsó húr és kapott a kezére. Ami nekem legalábbannyira fájt...
Tudom mi a baja, azt hiszem. Unatkozik, és próbálja magára a figyelmet fölhívni, mert általános helyzet, hogy az egész család Hannával foglalkozik többet, mert ő a kisebb és sokkal hangosabb, bármit szeretne, és nem kapja meg bőg... Bence meg, ő lett a túlságosan szabadjára engedett, neveletlen és szófogadatlan gyerek, mert nagyon ritkán tudok csak hozzá leülni és játszani... Jó lenne nagyon-nagyon hamar valami kompromisszumos megoldást találni, amikor mindenkinek jó, mert így senkinek...
Arról van szó, hogy kisiklott a gyereknevelés a kezeim közül. Vagy ha más megközelítésből akarom föltárni az esetet: lehet soha nem is neveltem, csak könnyű volt jó szülőnek lenni úgy, hogy egyszem jógyerekem volt, de mára a helyzet megváltozott, és jelentősen elszomorodtam, mikor rádöbbentem vacakanya mivoltomra.
Mint az köztudott 3 generáció él együtt nálunk, így ritkán vagyok egyedül a csemetéimmel. Arról, hogy milyen lenne az életünk ha különköltöznénk csak ábrándozni szoktam, és ugye mint az az álmokban lenni szokott, én is úgy képzeltem minden szép volna és jó, menne mint a karikacsapás. Aztán tegnap volt lehetőségem picit kipróbálni milyen a való világ... Hát mit mondjak, egy pofon jobban esett volna.
Hétfőn nem szoktunk főzni, mert vasárnapról mindig marad ebédrevaló, csak egy kis rizst kellett rottyantanom, mert a köret a husihoz elfogyott. Gondoltam akkor legalább majd fölporszívózok meg fölmosok, véget vetve ezzel a porcicák asztal alatti kergetőcskéjének. Ehhez képest kb. 10 perc alatt dugába dőlt minden tervem, rá kellett döbbennem, hogy Hanna ordít ha nem foglalkozom vele folyamatosan, és szemem sarkából látni véltem azt is, hogy Bence mindeközben unatkozik. Sodortak az események magukkal, míg elértünk arra a pontra, hogy rizs a konyhában főtt, Hanna elálmosodott, és altatni kezdtem. Épp becsukta a szemét, mikor megjelent a szobában Bence: -Odaégett neked az! Gondoltam, hogy oda nem éghetett 5 perc alatt, de forrni elkezdhetett, és mivel Bence nem tágított, kimentem vele a konyhába. Persze ezalatt Hanna észheztért annyira, hogy rádöbbenjen egyedül hagytam, neki is állt ordítani. A konyhában újra alágyújtottam a rizsnek (mert Bence menteni akarta a helyzetet és lekapcsolta a gázt), megkevertem és mondtam nagyfiamnak, hogy ennek most picit főnie kell. Vissza Hannához. Bevetettem a babahordozót fölakasztva, abban hintáztattam mikor a fürdőszobaajtó becsapódott a hátam mögött. Éreztem én, hogy meg kell lesni mi történik, belépek, hát látom Bence kezében egy elégett csillagszóró, amit épp vízzel hűtt, mert azt tudja, hogy úgy kell. Kicsi pánik, a fiam egyedül a konyhában meggyújtott és elégetett egy talált csillagszórót... Kiderült picit az ujját is megégette. Közben Hanna is elunta a hintázást, így a maradék kis időnk ebédig azzal telt, hogy Bence ujját fújtam és pusziltam, magyaráztam, hogy egyedül csillagszórózni nem épp veszélytelen, és a hugit szórakoztattam. Ezen a ponton már a takaításról végképp lemondtam, jobbnak láttam a kölyköket egy helységben, de nem közvetlen egymás mellett tartani, főleg szem előtt. Aztán egyszercsak minő megváltás, a partizán megéhezett. Irány a konyha, levest melegíteni, utána rizst kért pusztán, de én mondtam neki, hozok husit is az erkélyről (ha sok a fazék ilyen hidegben oda rakjuk a kaját). Kimentem, ajtót behúztam magam után, ne menjen be a hideg. Erre a büdös kölyke fölpattan, odarohan és rámzárja az ajtót. Kettes számú pánik kb. egy órán belül, egyrészt én -6 fokban egy szál pólóban kint, másrészt két pici gyerek egyedül bent. Szerencsém volt, hogy engem Bence nem hagyott ott, mint a papát szokta, ha az cigizni megy, hanem a második kérésre hozott széket amire fölállt és beengedett. Ezekután már semmiség volt, hogy bebújt a számítógépes asztal alá és az ottani elosztóhalomból egyesével kezdte kihúzni a készülékek zsinórjait, Mégis ezen a ponon szakadt meg bennem az utolsó húr és kapott a kezére. Ami nekem legalábbannyira fájt...
Tudom mi a baja, azt hiszem. Unatkozik, és próbálja magára a figyelmet fölhívni, mert általános helyzet, hogy az egész család Hannával foglalkozik többet, mert ő a kisebb és sokkal hangosabb, bármit szeretne, és nem kapja meg bőg... Bence meg, ő lett a túlságosan szabadjára engedett, neveletlen és szófogadatlan gyerek, mert nagyon ritkán tudok csak hozzá leülni és játszani... Jó lenne nagyon-nagyon hamar valami kompromisszumos megoldást találni, amikor mindenkinek jó, mert így senkinek...
Cím nélkül
Szóval az a nagy helyzet, hogy a fiam férfi lett. A múlt éjjel még bepissentett, most meg már másnál tölti az éjszakát. nagyotlesőliftezőádámcsutkásszomorkásanboldogmeghatódottsmile Azt hiszem megérett a dolog a lelkében - bár nagyon kíváncsian várom a holnap reggelt- mert egy hét alatt másodszor kívánkozott csavarogni ottalvós bulira. Mivel most keresztanyja bevállalta (saját két leányzója mellé), és elég közel is van ahhoz, hogy hazahozzam ha mégis rájönne, hogy hiányoznak az esti rituálék, amit apjával biztosítunk neki, hát mit tehettem? Kitártam a kalitka ajtaját, hagy repüljön a madárak. 
És ezáltal itthonmaradtunk egyszem férfiember nélkül mi, a két védtelen nő...
Közben pedig hatalmas fölfedezést tettem, megtaláltam a tökéletes altatási módszert, ami hosszú, nyugodt alvást biztosít Hannának, a családnak meg hihetetlen relax, mikor nincs bőgés vagy két órán keresztül... Szóval fölakasztom a babahordozót a hinta helyére (igen, pihentagyú bubi), picit megringatom és ennyi. Csak egy gondom van vele, hogy kb. "10 perc" múlva Hanna eléri a hordozó fölső súlyhatárát. Onnantól kezdve pedig aggasztani fog a leszakadás lehetősége ( bár nem tudom a hordozó melyik részére vonatkozik, hogy 13 kg-ig...). És hogy akkor mit találok ki helyette...
Kép arról...
...hogyan eszik egy tízésfélhónapos nagynő túróspalacsintát, ugye az már komoly dolog, nem kell etetni, mert az olyan kisbabás lenne.
események
Kezdődött azzal, hogy én, mint a "Mérjük Fel Országunk Útmenti Árkait" egyesület tagja, aki felelőséget érzek a rám bízott feladat teljesítése kapcsán, közelről megszemléltem egy a Kamocsa község határában levő árkot. Jelentésem a következőképp hangzik:
Mélysége két és fél Opel Astra (ha a gépjármű szélességét vesszük figyelembe), fű magassága évszakhoz viszonyítva megfelelő, az árok alján kezdődő szántóföld meg van szántva, kis mennyiségű havat észleltem, egyéb érdekességre nem lettem figyelmes.
Kezdő vagyok még a területen, hát segítséget kellett kérnem a továbbindulás előtt, de a drága családom sikeresen kiszedett, és ezt leszámítva nagyon ügyes voltam, mert pl. egészségügyi ellátásra
nem volt szükség. A munka fakultatív részét pedig, miszerint a felmérő személy készíthet magának összerakhatós gépjárművet most nem választottam, egyelőre még fiam karácsonyi LEGOja is kellőkép lefoglal.
Másrészt pedig önző is vagyok, mert ebbe a buliba senkit nem vittem magammal, pedig nagy élmény volt!
Eseményszámba ment a mai orvoslátogatás is. Nem beteg senki (legalábbis nem annyira), mindössze Hannát vittem tanácsadásra. 11,32 kg, és nem kövér
, csak alacsony, és igenis, neki még minden deka jól áll! Ezenkívül a doki megállapította, hogy kevés a foga, ami ugyebár baromság, mondtam is, és az is kiderült a hétvégi láz és kiütései egy ötödik és hatodik betegség nevű vírus okozta kór tünetei. Ez nem elég kibúvó az oltás megúszásához, így kapott is a csirkehústörpeharcsa kettő darab szurit. Aránylag hősiesen viselkedett, ezt jutalmazva, és nemkevésbé saját idegeim pusztulásának tempóját lassítva egy rakás eurót költöttem különböző fogzási kínokat enyhítő készítmények vásárlására, remélem legalább egy használ majd, mert ha nem, beadom a fölmondásom.
Bence is érdemel pár sort, értelmes és aranyos és picit túl kívácsi kíséretet biztosított nekünk a tanácsadáson. Értelmeset, mert jó hangosan, külön fölszólítás nélkül köszönt szlovákul, gondolom azért, mert tudta, hogy neki most nem eshet bántódása, Hanna a mai áldozat, és ettől hatalmas bátorságra tett szert. Túl kíváncsi azért, mert folyamatosan mindent fogdosott, megnézett, kézbevett, értem ezalatt, hogy a dokinő asztaláról is elcsente a dolgokat, győztem tőle elszedni, visszaszolgáltatni, közben persze Hannát őriztem nehogy lezuhanjon, de mivel épp jó passzban voltam, aranyosnak találtam a szituációt. Ja, és ő volt a nap győztese is, mert kapásból kapott nyalókát, ezt is a dokinőtől, pedig elvileg az csak annak jár, akit szúrtak, a hugi húzta ezáltal a rövidebbet ez ügyben, de ő még úgyse tudja mi az a nyalóka.
Mélysége két és fél Opel Astra (ha a gépjármű szélességét vesszük figyelembe), fű magassága évszakhoz viszonyítva megfelelő, az árok alján kezdődő szántóföld meg van szántva, kis mennyiségű havat észleltem, egyéb érdekességre nem lettem figyelmes.
Kezdő vagyok még a területen, hát segítséget kellett kérnem a továbbindulás előtt, de a drága családom sikeresen kiszedett, és ezt leszámítva nagyon ügyes voltam, mert pl. egészségügyi ellátásra
nem volt szükség. A munka fakultatív részét pedig, miszerint a felmérő személy készíthet magának összerakhatós gépjárművet most nem választottam, egyelőre még fiam karácsonyi LEGOja is kellőkép lefoglal.Másrészt pedig önző is vagyok, mert ebbe a buliba senkit nem vittem magammal, pedig nagy élmény volt!
Eseményszámba ment a mai orvoslátogatás is. Nem beteg senki (legalábbis nem annyira), mindössze Hannát vittem tanácsadásra. 11,32 kg, és nem kövér
, csak alacsony, és igenis, neki még minden deka jól áll! Ezenkívül a doki megállapította, hogy kevés a foga, ami ugyebár baromság, mondtam is, és az is kiderült a hétvégi láz és kiütései egy ötödik és hatodik betegség nevű vírus okozta kór tünetei. Ez nem elég kibúvó az oltás megúszásához, így kapott is a csirkehústörpeharcsa kettő darab szurit. Aránylag hősiesen viselkedett, ezt jutalmazva, és nemkevésbé saját idegeim pusztulásának tempóját lassítva egy rakás eurót költöttem különböző fogzási kínokat enyhítő készítmények vásárlására, remélem legalább egy használ majd, mert ha nem, beadom a fölmondásom.Bence is érdemel pár sort, értelmes és aranyos és picit túl kívácsi kíséretet biztosított nekünk a tanácsadáson. Értelmeset, mert jó hangosan, külön fölszólítás nélkül köszönt szlovákul, gondolom azért, mert tudta, hogy neki most nem eshet bántódása, Hanna a mai áldozat, és ettől hatalmas bátorságra tett szert. Túl kíváncsi azért, mert folyamatosan mindent fogdosott, megnézett, kézbevett, értem ezalatt, hogy a dokinő asztaláról is elcsente a dolgokat, győztem tőle elszedni, visszaszolgáltatni, közben persze Hannát őriztem nehogy lezuhanjon, de mivel épp jó passzban voltam, aranyosnak találtam a szituációt. Ja, és ő volt a nap győztese is, mert kapásból kapott nyalókát, ezt is a dokinőtől, pedig elvileg az csak annak jár, akit szúrtak, a hugi húzta ezáltal a rövidebbet ez ügyben, de ő még úgyse tudja mi az a nyalóka.
100. fejezet: Hanna, aki nem szánkózhatott
Viszont teherautózott helyette...
Nem tudom bejegyzések alatt látszik-e az időpont, mindenesetre hajnali 3.57 van.
Persze nem estétől vagyok ébren... Arra ébredtem, hogy Hannus nyöszörög, vagyis erre keltem kb. félóránként egész éjszaka. Extra nyűgös napközben is, tehát nehezebb napokat élünk...Viszont, ami Hanna után másodsorban kiverte az álmot a szememből az a tény, hogy a nagyfiam bepisilt
. Nem nagy tragédia szerintem, balesetek előfordulnak, de ami érdekessé teszi az esetet, hogy ő még csak föl se ébredt rá...
Szóval ha nem nyúlok oda, hogy betekarjam, senki rá se jött volna, mert reggelre meg is szárad...
Képes beszámoló immáron képekkel
Latolgatom már pár napja, hogy vissza kellene állni írás üzemmódba, de valahogy nehezen állnak rá az ujjaim. De mivel események vannak, és tudom, hogy csak bele kell melegednem, engedek a magam elleni erőszaknak, és hajrá...
Túléltük a karácsonyt, ami nem volt tökéletes, de azért nem is volt rossz, és lett egy csomó új játék, amikkel jókat lehet játszani. Az ajándékbontás -ami nálunk már 24.-én reggel megvolt- legjobb, vagy találóbban kifejezve legvidámabb pillanata részemről az volt, mikor Bence az első csomagot bontotta, amiben ruhaféle volt. Épphogy megtépte a papírt, meglátta a textíliát benne, már tolta is elém a pakkot, hogy anyuka, azt hiszem ez a tiéd... Na igen, tudom, hogy a gyerek csak a játéknak örül, de gondoltam legyen több a bontanivaló... Aztán még a nap folyamán sikerült magát úgy leöntenie kólával, hogy a háta és hasa is, meg a lábai is tocsogtak... Máig nem tisztázott az ügy... Délben elköltöttük a karácsonyi vacsorát, délután elmentünk templomba, apa dolgozni, az este további része pedig már fakultatív volt, a maradék azt csinált amit akart. Ezután következett az ünnep családlátogatós része, 25.-én vonultunk a másik mamához, begyűjtöttük ott is az ajándékokat, ettünk egy jót, picit beszélgettünk, majd jöttünk haza, mert itthon meg már két bátyám, és az ő családjaik bontották a házat. Volt ám banzáj, 8 gyerek és 8 fölnőtt osztozott a 100 nm-en, de én az ilyet bevallom szeretem, mikor mind együtt vagyunk, hisz erről szól ez az egész, vagy mifene.
A további rokonlátogatás már sajnos nem a terveim szerint alakult, egyrészt betegség miatt, másrészt családtagjaim nemhajlandósága miatt, de azért jól elteltek a napok, mert ittmaradt nálunk telelni fiatalabb bátyám lánya.
A szilveszter nem is érdemel sok körítést, érdekessége annyi volt, hogy Bencét nem zavartuk aludni, hátha kitart éjfélig, végül mégis kidőlt és helyette Hanna lett a társam a tüzijátéklesésben. Azóta meg nincs időm semmire, mert annyi az €uróm, hogy meg se bírom számolni. (ebben az a poén, hogy azt a mennyiséget ami van, nem kell számolgatni...)
Végül is a karácsonykor elmaradt rokonvizitet tegnap sikerült teljesíteni, de csak részben. Két keresztanyámat akartuk meglesni, mire fölöltöztünk az egyik ideért hozzánk. Aztán elindultunk, de sajna nem találtunk mindenkit otthon, viszont akit igen, annak örültünk, és remélhetőleg ők is nekünk. Mire hazaértünk, gyerekeket ledöntöttük, és végre nyugi lett volna, gyanus lett Hannus folymatos nyögdécselése - belázasodott. Vagy benyalt egy vírust, vagy a foga,nemtudni, bármi is volt, ma már csak hőemelkedése volt. De ez elég volt ahhoz, hogy ne jöhessen velünk...
A MAI NAP SZENZÁCIÓJA
...szánkózni. Na nem havazott itt sem, de kb. 20 kilométerrel odébb egy dombon minisíparadicsomot létesített egy hóágyú segítségével egy vállalkozókedvű valaki. Átellenben a sí/szánkópályának van még egy nagyobbacsak halastó is, ami a mostani röpködő mínuszokban kitűnően korcsolyázható, céleszköz nélkül csuszkálható.
Nem voltunk sokáig, de tény hogy nagyon élveztünk. A szülők is, de főleg a gyerek, akinek ez volt az első igazi szánkózós élménye(!),
ami valószinűleg nyomott is hagyott benne pozitív értelemben, mert már elég sok idő eltelt azóta, hogy önként modogatta nekem, mennyire szeret...
Na meg a szánkónak is tetszett a dolog, aki szegény 3 éve várt a kamrában arra, hogy havat lásson. Ide még tuti elmegyünk, csak a hideg kitartson!!! (mondom ezt én, aki nyárimádó vagyok...)
Túléltük a karácsonyt, ami nem volt tökéletes, de azért nem is volt rossz, és lett egy csomó új játék, amikkel jókat lehet játszani. Az ajándékbontás -ami nálunk már 24.-én reggel megvolt- legjobb, vagy találóbban kifejezve legvidámabb pillanata részemről az volt, mikor Bence az első csomagot bontotta, amiben ruhaféle volt. Épphogy megtépte a papírt, meglátta a textíliát benne, már tolta is elém a pakkot, hogy anyuka, azt hiszem ez a tiéd... Na igen, tudom, hogy a gyerek csak a játéknak örül, de gondoltam legyen több a bontanivaló... Aztán még a nap folyamán sikerült magát úgy leöntenie kólával, hogy a háta és hasa is, meg a lábai is tocsogtak... Máig nem tisztázott az ügy... Délben elköltöttük a karácsonyi vacsorát, délután elmentünk templomba, apa dolgozni, az este további része pedig már fakultatív volt, a maradék azt csinált amit akart. Ezután következett az ünnep családlátogatós része, 25.-én vonultunk a másik mamához, begyűjtöttük ott is az ajándékokat, ettünk egy jót, picit beszélgettünk, majd jöttünk haza, mert itthon meg már két bátyám, és az ő családjaik bontották a házat. Volt ám banzáj, 8 gyerek és 8 fölnőtt osztozott a 100 nm-en, de én az ilyet bevallom szeretem, mikor mind együtt vagyunk, hisz erről szól ez az egész, vagy mifene.
A további rokonlátogatás már sajnos nem a terveim szerint alakult, egyrészt betegség miatt, másrészt családtagjaim nemhajlandósága miatt, de azért jól elteltek a napok, mert ittmaradt nálunk telelni fiatalabb bátyám lánya.
A szilveszter nem is érdemel sok körítést, érdekessége annyi volt, hogy Bencét nem zavartuk aludni, hátha kitart éjfélig, végül mégis kidőlt és helyette Hanna lett a társam a tüzijátéklesésben. Azóta meg nincs időm semmire, mert annyi az €uróm, hogy meg se bírom számolni. (ebben az a poén, hogy azt a mennyiséget ami van, nem kell számolgatni...)
Végül is a karácsonykor elmaradt rokonvizitet tegnap sikerült teljesíteni, de csak részben. Két keresztanyámat akartuk meglesni, mire fölöltöztünk az egyik ideért hozzánk. Aztán elindultunk, de sajna nem találtunk mindenkit otthon, viszont akit igen, annak örültünk, és remélhetőleg ők is nekünk. Mire hazaértünk, gyerekeket ledöntöttük, és végre nyugi lett volna, gyanus lett Hannus folymatos nyögdécselése - belázasodott. Vagy benyalt egy vírust, vagy a foga,nemtudni, bármi is volt, ma már csak hőemelkedése volt. De ez elég volt ahhoz, hogy ne jöhessen velünk...
A MAI NAP SZENZÁCIÓJA
...szánkózni. Na nem havazott itt sem, de kb. 20 kilométerrel odébb egy dombon minisíparadicsomot létesített egy hóágyú segítségével egy vállalkozókedvű valaki. Átellenben a sí/szánkópályának van még egy nagyobbacsak halastó is, ami a mostani röpködő mínuszokban kitűnően korcsolyázható, céleszköz nélkül csuszkálható.
Nem voltunk sokáig, de tény hogy nagyon élveztünk. A szülők is, de főleg a gyerek, akinek ez volt az első igazi szánkózós élménye(!),
ami valószinűleg nyomott is hagyott benne pozitív értelemben, mert már elég sok idő eltelt azóta, hogy önként modogatta nekem, mennyire szeret...
Na meg a szánkónak is tetszett a dolog, aki szegény 3 éve várt a kamrában arra, hogy havat lásson. Ide még tuti elmegyünk, csak a hideg kitartson!!! (mondom ezt én, aki nyárimádó vagyok...)Szösszenet
Így télidőben, még karácsony előtt előfordult, hogy a délutáni sétából már sötéttel jöttünk haza. Egy ilyen alkalommal történt, hogy amint ballagtunk otthonun felé, két idős hölgy, egymásba karolva, öregesen, cammogósan jött velünk szembe. Az egyiknek hatalmas szőrmegallérja volt és szőrme sapkája. Meglátván ezt egyszem fiúgyermekem a következőt kiáltotta:
- Anyu! Medve!
Úgy érzem nemsokára Hanna is csatolja a magáét a beszólások listájához, egyelőre ott tart, hogy:
mamma, baba, papa, mmmmm...ma (asszem ez utóbbi én lennék, mint anya), és tak tak, ami annyit tesz tik tak.
- Anyu! Medve!
Úgy érzem nemsokára Hanna is csatolja a magáét a beszólások listájához, egyelőre ott tart, hogy:
mamma, baba, papa, mmmmm...ma (asszem ez utóbbi én lennék, mint anya), és tak tak, ami annyit tesz tik tak.
heppi nyú jír!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Cloony-t fölülmúlni nem tudom , de igyekszem. Így történt, hogy tessék egy kis szerencsamalac mindenkinek a boldogabb és szerencsésebb új évhez!!!!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
