lightsweetlife

A kontinuum elv, ahogy én látom

2016-05-04T06:28:00.000-07:00

Ez a bejegyzés kicsit más lesz, mint az eddig megszokottak. Apropója egy most olvasott könyv, és néhány gondolat, amely már régóta kattog a fejemben. Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában című könyve.

A kontinuumelmélet egy, az ember egyedfejlődésével kapcsolatos elmélet, melyet Jean Liedloff fogalmazott meg 1975-ös The Continuum Concept című könyvében.

Liedloff elmélete szerint az ember optimális fizikai, értelmi és érzelmi fejlődése szempontjából csecsemő- és kisgyerekkorban szükség van egy sor olyan tapasztalatra, mely az evolúció hosszú folyamata során az emberi faj viselkedésébe beépült:

A születéstől kezdődően állandó fizikai kapcsolat az anyával (vagy egyéb ismerős gondozóval).
Együttalvás a szülőkkel, állandó fizikai kapcsolatot biztosítva addig, amíg a kisgyereknek erre igénye van (általában 2 éves korig).
Igény szerinti szoptatás a csecsemő jelzéseit alapul véve.
Állandó testi kontaktus valakivel (általában az anyával) mindaddig, amíg a csecsemő magától kúszni, majd mászni nem kezd (általában 6-8 hónapos korig). Így a csecsemő hordozás közben kezdheti meg az őt körülvevő világ megfigyelését, miközben gondozója mindennapi teendőit végzi, illetve a szoptatás és alvás is a hordozás során történhet.
A csecsemő jelzéseire (mozgolódás, sírás) való azonnali válasz ítélkezés, nemtetszés kinyilvánítása, vagy az igények lényegtelennek minősítése nélkül, ugyanakkor nem mutatva túlzott aggodalmat sem, mely szükségtelenül a figyelem középpontjába helyezné a csecsemőt.
Annak érzékeltetése és elismerése, hogy a csecsemő (illetve kisgyerek) eredendően szociális és együttműködő lény erős önfenntartó ösztönökkel, szívesen látott és elismerésre méltó.

Liedloff elmélete szerint ha ezek az evolúció során kialakult elvárások nem teljesülnek csecsemő, illetve kisgyerekkorban, akkor mentális és szociális zavarok sorát előidézve a későbbi élet során keresnek majd alternatív beteljesülési formát.

Gyerekkoromtól kezdve éreztem, hogy van valami hiány a létezésben, de sokáig nem tudtam megfogni, mi is az. Sok művész megfogalmazta ezt már. Először Ady jut eszembe: Minden egész eltörött...

Most jutottam a közelébe a megoldásnak, és ez a könyv tolja a helyére az utolsó mozaikdarabokat. Már gyerekkoromban megtapasztaltam, hogy az igazán teljes, tökéletes pillanatokat a természetben levés adja. Ez később is állandó tapasztalatommá vált. Ülni egy réten, napsütésben, egy hegy tetején csodálni a természet szépségét, egy erdei ösvényen futni és beszívni a tavasz illatát, araszolni fel egy sziklán...ezek azok a pillanatok, amelyeket tökéletesen teljesnek tudtam hívni. A világban benne lét érzése. Ilyenkor éreztem azt, hogy teljes vagyok, valami nagyobbnak a részeként, tökéletes egységben, a könyv terminológiája szerint ekkor voltam kontinuumban. Bár mindegy minek nevezzük, a lényeg ugyanaz. Mindig azt éreztem, hogy szívesebben élnék egy indián törzsben, vagy egy himalájai faluban. Számomra ezeknek az embereknek a bölcsessége vetekszik a civilizált ember tudásával.
Amikor várandós lettem, akkor jelent meg újra ez az élmény. Ennél totálisabb teljesség nem nagyon van. Annak a titokzatos sejtése, hogy egy új élet növekszik bennem, egyedi vagyok és ugyanakkor része egy ősidőktől zajló folyamatnak, amely millió és millió más nőben lezajlott. Kapcsolatunk már ekkor elkezdődött, ahogy növekedett kis magzatom, az egyre erősebbé vált. Ennek a folyamatnak a teljes megélésében segített egy csodálatos módszer, amelyet anya-magzat kapcsolatanalízisnek hívunk. Végtelenül szerencsésnek, áldottnak éreztem magam. Már akkor bizarrnak és nevetségesnek tűnt a gondolat, hogy egy könyvből "neveljem" a gyermekemet. Csak a legmélyebb tisztelet (igen tisztelet) és szeretet az, ami irányítani fog abban, hogy kalauza legyek a földi létezésben, hogy átsegítsem a kezdeti borzasztó (igen borzasztó) nehézségeken, amelyeken egy újszülöttnek át kell mennie. Ezt nem tetézem azzal, hogy földi pokollá változtatom számára a létezést. Nem vonom meg magam tőle, hordozom, igény szerint szoptatom, együtt alszunk, ameddig csak szüksége van rá. Azóta már azt is tudom, hogy ez pontosan az, amit biológiai normának hívunk. Az, amit az ösztöneim diktáltak, amit diktálnak minden kismamának a földön évezredek óta. Ez az ami segített abban, hogy fajunk fennmaradjon. Azt sem tudtam, hogy ezzel hozzásegítem ahhoz, hogy ő is (kontinuumban)teljesebb legyen. Nagyon hálás vagyok magamnak, hogy eszembe sem jutott olyan könyveket olvasni, amelyek pont az ösztönök megtagadására biztatnak.
Háborítatlan szülést képzeltem el magunknak, hogy minél kisebb legyen a megrázkódtatás számára, minél békésebb legyen az átmenet. Ez utóbbi nem sikerült. Császármetszéssel született, egy napig, nem is látott, érzett, 3 éjszakát külön töltöttünk. Megszakadt a kontinuum. Remélem nem marad jóvátehetetlen sérülés benne emiatt. Remélem, ami azután következett kárpótolta, újraépítette bizalmát az élettel szemben. Bár megszakadt a kapcsolat rövid időre, de a korábbi kapcsolatból merítkezve elkezdtük felépíteni a hiányt, helyreállítottuk, ami megszakadt.
Sokszor elgondolkozom, hogy mérhetetlenül beteg társadalomban élünk. Tapasztaltam ezt már óvodásként, aztán az iskolában, tinédzserként stb. Legerősebb érzésemlékeim ezekből az időkből a szégyen és a megalázottság. Sokszor gondolok arra, hogy legszívesebben kivonulnék családostul ebből a társadalomból, ahol már a születéskor elkezdik megnyomorítani az ember egész lelkét, álértékek, idegen érdekek mentén, aztán intézményesen folytatják is azt. Hogy mi lehet a megoldás? Még nem tudom. Addig is felvértezem szeretettel, hogy minél teljesebb legyen. Reménykedem benne, hogy egyre többen döbbennek rá arra, mennyire fontos, hogyan születünk, milyen a csecsemőkorunk. Láthatóan nem vagyok egyedül a gondolatommal, egyre többen gondolkodnak hasonlóan, sokak tesznek is érte, hogy a helyzet megváltozzon. Meggyőződésem, hogy a teljes boldogsághoz egy természethez közeli, a civilizáció szempontjából egyszerű élet vezetheti az embert. Gyerekkorom óta érzem ezt, most már tudom is. Ez a könyv ebben erősített meg. Ha már nem egy békés indián törzs tagjai vagyunk, legalább azt vegyük át, ami átemelhető, amit a saját ösztöneink is diktálnak. Legyen mindenki kontinuumban!

Újra-újrakezdés

2015-09-20T01:19:00.000-07:00

Üdvözlet újra kedves olvasó. Ne haragudj, hogy elhanyagoltalak. Ez egy ilyen műfaj. Mármint szülőnek lenni. Egy éve, hogy Marci velünk van (a kinti világban is), hosszú, gyönyörű, nehéz, kihívásokkal teli egy év volt. Most nem kanyarodok el abba az irányba, hogy mennyire csodálatos, létezésem lényege és értelme ez a kis lurkó, mert az messzire vinne, és ez itt elvileg egy sportos blog. :D

Szóval Marci születése után, kb. a 2. hónaptól foglalkoztatott a gondolat, hogy megint el kellene kezdeni valamiféle sporttevékenységet, aztán ezt még egy hónapig forgattam magamban, majd a 3. hónapos szülinapon futócipőt ragadtam. Kicsit tartottam az első futástól. Olyan dolgokat hallottam újrakezdő anyukáktól, hogy a belső szervek nem biztos, hogy visszatalálnak a helyükre még itt az elején, és olyan érzés lehet, mintha lampionok módjára lengedeznének az emberben. Aztán féltem attól is, hogy a császáros sebem is érzékeny lesz, fájni fog. Harmadrészt a 10 hónap kihagyás, és az edzetlenség aggasztott. Szerencsére ezek közül csak az utolsó jött be. De az nagyon. Az első pár futás alkalmával úgy éreztem, mintha még soha nem futottam volna. Az 5 km, 7-es tempóban, 180 feletti pulzussal olyan volt, mint annó a maratonom utolsó 5 kilije. az izomláz is pont olyan volt utána. Na, gondoltam, most akkor megint jó messziről kell majd kezdeni a visszatérést. December közepétől nagyjából heti 3-4 alkalommal sikerült eljutnom futni 5-6-7 kiliket. Szép lassan elkezdtem gyorsulgatni, de a 6 perc/km-es határt sehogy sem sikerült átlépni. Hihetetlennek tűnt, hogy én valaha ebben a tempóban lefutottam egy maratont, most meg 6 km-t sem bírok. A lelkesedés töretlen maradt, gazdagabbak lettünk egy futóbabakocsival is, viszont egyre nehezebb volt rávennem magam a futásokra, nagyon fáradt voltam, amit a nem alvások és a szoptatás számlájára írtam. A pulzusom nemhogy javult volna, rosszabb lett. Nem értettem, hogy miért nem javulnak az eredményeim, miért nem gyorsulok, miért olyan bitang magas a pulzusom. Aztán kiderült, hogy a kialvatlanság csak az egyik tényező a dologban, ugyanis visszatért nem várt kísérőm a pajzsmirigy túlműködés újra. Bumm. Két nagyon vacak hónap következett, mindenféle nyavalyákkal, iszonyú kimerültséggel, extra pulzusokkal, örültem hogy élek, és egyáltalán Marcit tudom rendezni (segítséggel).

Aztán szépen lassan, ahogy lenni szokott, visszarendeződtem. Két hónappal azután, hogy kiderült a turpisság, a hormonjaim kezdtek visszatérni a helyükre, ez kb. augusztus eleje lehetett, úgy gondoltam megkockáztatok egy laza kocogást, szigorú pulzuskontrollal. És ekkor következett a csoda. 160 fölé nem ment a pulzosom. 140-160 közötti átlagokat futok azóta is, ami hihetetlen. Bár a tempó még mindig lassú (6,5 perc/km), legalább már látom a fényt az alagút végén. Hatalmas megkönnyebbülés! Nem is célom most a gyorsulás, örülök, hogy ebben a zónában tudom tartani a pulzust, aztán ha idővel jön a sebességnövekedés, annak csak örülni fogok. Több dolgot is tanultam az utóbbi hónapokból, de talán a legfontosabb, hogy el kell engedni dolgokat, és hogy néha be kell húzni a kéziféket. Ha nem jön össze a futás, akkor nem jön össze. Ha a testem jelez, hogy most ne, akkor azt szeretettel és tisztelettel tudomásul veszem, és nem erőszakolom bele egy számára rossz helyzetbe. Ha pedig sikerül összehozni egy jó edzést, akkor hálás vagyok. Gyakorlom az elvárások nélküli életet. Nem könnyű, de ráéreztem most az ízére. Ez nem éppen egy versenyfelkészülős szemlélet, ami eddig nagyon közel állt hozzám, de az élet most valamiért erre terelget. Sok motivációt kapok a Fuss babakocsival közösségtől. Annyira jó látni azt a sok futóanyut, aput, akik minden futóversenyen képviselik ezt a csapatot! Én most még nem járok itt, de remélem lassan, türelmes munkával valamikor ismét rajthoz állhatok, állhatunk majd. Ééééés a non plus ultra, hogy Debrecenben ismét lehet falat mászni! Yeeee! :D Puszi mindenkinek, legközelebb remélem hamarabb jelentkezem. :)

Visszaszámlálás

2014-08-03T09:58:00.001-07:00

Kedves Olvasó!

Abban a reményben ragadok ismét virtuális tollat, hogy esetleg van egy - két olyan elszánt olvasó, aki időről, időre rákattint a blogomra, várja az újabb mászásokról, futóversenyekről szóló beszámolókat, aztán persze szegény konstatálja, hogy még mindig nincs újabb bejegyzés. Szóval miattad, kedves magányos olvasó, született meg ez a szösszenet. ;) Bár előre figyelmeztetlek, sportbeszámolót ne várj!

A legutóbbi bejelentkezésem óta nagyon sok minden történt. Ahogy beköszöntött az új év, egy teljesen új korszak kezdődött az életemben is, újjászülettem. December végén éreztem, hogy a január végre meghozza a hullámvölgyből való visszaemelkedést, de akkor még nem sejtettem, hogy ez ennyire átütő és mindent elsöprő változás lesz. Valamikor januárban történhetett ugyanis, hogy az a kis lélek, aki most még bennem is lakik, úgy döntött, hogy minket választ szüleinek. Aki jobban ismer, a közvetlen barátaim tisztában vannak vele, hogy milyen utat jártam be, amíg eljutottunk idáig. Mindenesetre számomra ez maga a megváltás, a csoda, amiért nem tudok eléggé hálás lenni a sorsnak, Istennek és persze Marcinak is, hogy érdemesnek tart arra, hogy majd az anyukája legyek. Már most annyi mindent kaptam, kaptunk tőle.

Aki ismer, tudja, hogy mennyire megszállottan hajtottam magam és kerestem a határaimat a sportokban. A várandósságom előtt számomra is kérdés volt, hogy könnyű szívvel le tudok-e majd erről mondani, ha itt lesz az idő. Jelentem, nem éreztem lemondásnak, hogy nem futhatok, és nem feszülhetek 7+-os utakban, bár nem tagadom, hogy hiányzik mindkét sport. De mégis valahogy természetes volt, hogy aminek most itt van az ideje, az a befelé fordulás és a felkészülés. Futhatok és mászhatok még eleget… Az első időszakban sokat küzdöttem a cukrommal, volt egy-két nagyobb kilengés, amitől a frász kerülgetett, de szerencsére ezeket sikerült hamar elsimítani, és ultrahangról ultrahangra ámulhattunk, hogy Kispocok mennyire jól érzi magát odabent és teljesen rendben van. A kezdeti szorongás, feszültség lassan elmúlt, és átvehette a helyét az a belső derű, ami azóta is kitart. J Ami a sportolást illeti, jelenleg sétálok, jógázom, ami egyébként fantasztikus, és nem sokkal ezelőttig másztam is, persze csak óvatosban.

Most a 32. hétnél járok, 8 hét van vissza, ha a terminus jól lett kiszámolva (Szept. 30.) Szóval a visszaszámlálás elkezdődött…

Mérleg

2013-12-30T03:28:00.004-08:00

Az év vége nálam mindig a mérlegkészítés időszaka. Ha sorra veszem, mi minden történt 2013-ban, akkor két határozottan különálló részt látok. Júliusnál válik ketté ez a két rész, mintha a korzikai nyaralás vezetett volná át egyikből a másikba. Ezután a nagyon pörgős első félév után, mintha elfogyott volna minden energiám, lendületem. Elszállt belőlem minden motiváció. Igazából erre úgy november környékén döbbentem rá, amikor sorozatosan értek a kudarcok: nem ment a futás úgy, ahogy korábban, (Oxigén kupa, 10 km felénél kiálltam, mert rosszul lettem, nem cukor miatt), nem ment a mászás sem, nagyon próbáltam erőltetni mindkettőt talán olyankor is, amikor nem kellett volna. Az őszhöz igazából csak 2 jelentősebb sportesemény kapcsolódik:

1. Oxigén Maraton, Szept. 28: 21 km: 2:04:30

Ezt írtam a verseny napján ehhez az edzésnaplómban:

A célom az volt, hogy 2 órán belül legyek. Ez nem jött össze. Az 1-2 kör nagyon jól ment, lendületesen, 1 órán belül. Aztán a 3. kör elején nagyon megrogytam. Onnantól kezdve végig hányingerem volt, és minden erő kiment belőlem. Azon gondolkoztam, hogy a 3. kör végén feladom, aztán mégse, de ez már nem igazán volt futásnak nevezhető, amit műveltem. Lehet azért, mert már reggel is ment a hasam. Arra gyanakszom, hogy talán vmilyen vírus lehetett. Mindenestre a célbaérkezéskor 1 hajszál híja volt, hogy nem hánytam össze magam. Azóta meg már a fejem is fáj, meg enni is alig tudtam.

Azért sem marad ez jó emlék, mert az egyik oxigénes bácsi még bántott is. Szerintem nem volt jogos, talán egy kicsit igaza volt, de szerintem lehetett volna ezt másképp is. Nagyon rosszulesett.

Igazából most elment a kedvem az egész futás témától. Azt érzem, hogy nagyon sokat küzdök, és ehhez képest nem arányos a fejlődés. Mások fele ennyi energiával sokkal jobb időket futnak. Ez most rosszul esik. Nem vagyok irigy, vagy ilyesmi, csak szar érzés, magammal szemben, hogy én meg csak ennyire vagyok képes. Nem érzem arányosnak a munkabefektetést az eredménnyel. Nem tudom, mit kellene még ebbe beleraknom, vagy máshogy csinálnom. Valszeg hagyni kellene a francba az egészet, és elkezdeni makramézni...Abban hátha tehetséges vagyok.

Hát nem egy pozitív kis beszámoló, de hiszem, hogy nem csak pozitív dolgokról kell és lehet írni, hiszen mindenki kerülhet gödörbe, amiből előbb-utóbb megtalálja a kiutat. Ki gyorsabban, ki lassabban. Volt olyan, hogy fizikailag képtelen voltam futni, vagy inkább lelkileg…Rájöttem, olyan magas elvárásaim vannak magammal szemben, hogy amikor nem futottam min. 45 km-t egy héten, és amikor nem futottam legalább egy 20-nál hosszabbat, akkor egy semmi szarnak éreztem magam. És a spirál elindult lefelé. Ez egy öngerjesztő folyamat.

Szeptember 134,6 km

2. .Omisos mászótúra (Október 19.-27.):
Üveges Pistivel és Zsófival egy hetet töltöttünk Omisban, amiből 6 napot sikerült mászni, egy pihenőnappal kibírtuk az egészet. Az én mászó-teljesítményem nem volt a toppon. Pont egy nagyon fárasztó időszak (munka, tanfolyamok, vizsgák) közepére esett ez a túra. Körülbelül az utolsó két napon kezdtem úgy mászni, hogy ráismertem saját magamra. Az előtte lévő napokon szédelegtem és leginkább hányingerrel küszködtem. J A csapat másik része nagyszerűen teljesített, Zsófi napról-napra brillírozott a falakon. Iszonyú ügyesen mászik. Jó volt látni, hogy mennyi motivációja van. J Ez, és a nagyon nyárias (sokszor a meleg miatt nem tudtunk mászni egyes szektorokban) idő kárpótolt. Többnyire Brelára és az Omis melletti sportmászó szektorokhoz mentünk. Esténként pedig Game of Thrones…Winter is coming… Vicces volt ez az őszi forróságban.

Omis

Peti

Ilyen rossz idő volt..

Mászáshoz készülődés

Csúnya

Meg ilyen rossz idő is volt

Zsófi mászik

Zsófi és Pisti

Peti játszott

Most már sokkal jobban vagyok. Átrendeztem szépen magamban a dolgokat, és elhatároztam, hogy csak úgy és addig futok, ami még jólesik. Ezt a stratégiát követtem és követem most is. Talán ennek is köszönhető, hogy sokkal kevesebb km jött ki egy hónapra mint tavaly ilyenkor, és az éves összesített km-ben is 200 km-rel kevesebb: 1300 az 1500-hoz. De ez most nekem pont elég. Az energiámból ennyire futotta. Mások most a prioritások és célok is. Jövőre nem hiszem, hogy futok majd a Rotary-n maratont, de kizárni sem tudom még 100 % biztosra. Mindenesetre gyűjtögetem szépen a km-ket, aztán meglátjuk, mit hoz az élet.

Abban a hitben, hogy januártól egy újabb, pozitív szakasz kezdődik és vége ennek a rossz periódusnak, kívánok mindenkinek nagyon aktív és élményekben gazdag 2014-et. J

Korzika 2013

2013-12-27T09:19:00.001-08:00

2013 első fele igen aktívra sikeredett. A Júliusra már elég fáradtan fordultam rá. Nem csak fizikailag, lelkileg is, amit itt most nem részleteznék... A lényeg, hogy megbeszéltük Petivel, hogy én most nem érzem magam alkalmasnak egy "hagyományos" alpesi, nagyfalazós, nyaraláshoz, inkább valami sokkal pihentetőbbre vágytam, amiben azért van minden, ami kell: mozgás,mozgás, mozgás. Talán ezért is döntöttünk Korzika mellett, hiszen igazi turista-álom: hegyek, nagyon jó minőségű gránit sziklák, tengerpart stb. A másik ok, hogy 6 éve már volt szerencsénk itt tölteni 1 hetet, ugyanis Peti kisöcsém egy farmszálláson dolgozott fél évet, és őt látogattuk meg. Nagyon szép emlékeink voltak a szigetről.

Július utolsó hetében el is startoltunk, a fedélzeten 2 biciklivel. Az út legkellemetlenebb és legfárasztóbb része leautózni Livornóba, ahonnan indul a komp Bastiába. Kb este 8 óra körül futottunk ki a kikötőből, ami azt jelentette, hogy éjfél körül érkeztünk meg. Onnan még várt ránk pár órányi autókázás a Bavellák irányába, jó kis szerpentines végjátékkal. Ahogy öregszem, egyre nehezebben viselem ezeket a hosszú utakat... Hajnal 3 körül végre találtunk egy szimpatikus parkolót, ahol szépen kivertük magunkat az autó mellé egy termorest-re egy hálózsákkal és már aludtunk is. Mit sem sejtve..Reggel Peti mesélte, hogy volt egy éjszakai vendégünk egy vaddisznó személyében, aki kb 10 centire röfögött a fejünktől, amiből én persze semmit nem vettem észre. Peti intenzív karjelzésekkel próbálta elhessegetni, amit ő sértődött röfögéssel vett tudomásul, de végül búcsút vett tőlünk és eldöcögött. Reggel zombiként folytattuk az utat, tovább a Zonza-i camping felé, amit kb harmadjára találtunk meg, miután turistainformációt is igénybe kellett vennünk. (Zárójel: angolul ott is nagyon gyengén beszéltek..) Miután kipakoltuk és elrendeztük a motyót, megbeszéltük, hogy aznap már semmiféle sporttevékenységre nem vagyunk alkalmasak, szóval irány a tengerpart. A Ny-i part kb 40 km távolságban volt, elég szerpentines úton, szóval kb 1 óra volt minden egyes ilyen leruccanás. Rögtön első nap találtunk egy nagyon szép strandolós partszakaszt, szóval a többi napokon is ide jöttünk. Zonzától kb 10 km-re található a Bavellák, ami a tényleges célpont volt. Ide jöttünk mászni. Rengeteg út van, iszonyatosan gyönyörű sziklaformákkal, ami nagyon egyedi és csak Korzikára jellemző. Igazi élménymászás, van mindenféle stílusú út: áthajló, csipkés fogásokkal, repedés, reibung stb. Egy dologgal nem számoltunk, ami egy kicsit belekavart a terveinkbe, és ez a meleg volt. A szokatlan hőség szinte lehetetlenné tette a mászást, legalábbis az árnyékos helyekre korlátozta. Azért a tőlünk telhetőt megtettük. ;) Összesen 1 hetet töltöttünk itt, és a napjaink úgy teltek, hogy mászás után lehúztunk a partra, hiszen muszáj volt lehűteni magunkat. Az egy hétbe 4 nap mászás,és 2 bringázás fért bele, az utóbbi azért is volt fantasztikus élmény, mert így méginkább testközelből láthattuk a sziget belsejét, többet, mintha gyalogoltunk volna, és intenzívebben, mintha autóval jártuk volna be azokat a helyeket. Összességében ezek a kifejezések írják le leginkább a Korzika-élményt: gyönyörű hegyi falvak, intenzív illatok (jó értelemben), virágok, segítőkész emberek, igazi francia pékségek, gesztenye sör (Pietra), FLNC, vaddisznók, tehenek, jó minőségű aszfalt, iszonyúan szép kilátás, jó kis emelkedők, lejtők.

Egy hét után fájó szívvel, de megváltunk a Bavelláktól és áttettük a székhelyünket a Restonica völgybe, ami szintén nagyon híres mászóhely és Corte város mellett helyezkedik el, ami önmagában megérne egy külön napot. A meleg tartotta magát továbbra is, szóval próbáltuk kerülni a különösen forró órákat. Három napot másztunk, mindamellett fürödtünk is, amennyit csak tudtunk, ugyanis a restonicai camping egy hegyi patak mellett fekszik, vagyis inkább átfolyik a camping-en a patak.

A szigettől szerdán vettünk búcsút, egy különösen fárasztó komp-út keretében. Azt terveztük, hogy majd a kompon jóóóóól alszunk, mivel éjfélkor indult és reggel 6-ra ért Livornóba, adta magát az ötlet. Szóval bekészültünk polifoam-mal és hálózsákkal, de az utazóközönség egyes tagjainak értelmi szintje, és az értelmi szint megnyilvánulása hallható formában, mindezt megakadályozta. Szóval ismét zombi állapotban, a nap feladata az volt, hogy Livorno-ból, valahogy eljussunk a Dolomitokba (Sella hágó), ahol aznapra már volt foglalva szállás. Nem volt egyszerű menet. Többszöri megállásos pihenésekkel délután 2 óra körül megérkeztünk a szállásra. Iszonyú hálásak voltunk a civilizáció vívmányaiért 1,5 hét sátorban alvás, és 1 éjszaka nem alvás után. Miután pihentünk egyet, Peti még aznap felkerózott a Sella hágóra, ami szintén országútis kerósálom.

Két napot sikerült még itt másznunk a már ismerős helyeken, majd szombat délután hazaindultunk. Nem mondom, hogy nem fáradtunk el, mert igen. A két hét mérlege úgy néz ki, hogy volt 9 mászónap, és 2 kerós, összesen 90 km tekeréssel. Mindenesetre még sosem volt ennyire pihenős nyaralásunk, talán a víz és a napfény tette... Kicsit furcsa, felemás érzés, hogy a nagyfalazás az idén kimaradt, az viszont biztos, hogy most erre volt szükségem. :) A hegyek megvárnak.

Eufória, vákuum és a folytatás

2013-09-25T11:02:00.000-07:00

Azért választottam ezt a címet ennek a bejegyzésnek, mert ez a két fogalom jellemezte a poszt-maratoni állapotomat, időben egymás után következve. Félelmetes, hogy mennyire kémiai folyamatok által (is) meghatározott lények vagyunk...A maraton utáni 3 napomat a totális eufória jellemezte. Igaz, hogy járni is alig tudtam, leülni bárhová külön művészet volt, viszont azt éreztem, hogy nem tudom abbahagyni a vigyorgást és mellesleg tele voltam energiával is. A verseny másnapján pl. képes voltam elmenni céges buliba, ahol még tánchoz hasonló mozgásformát is végeztem. Abszolút nem éreztem fáradtságot. Egy ideig.

Aztán jött a csütörtök, és mintha átbillentettek volna egy kapcsolót. Hirtelen tört rám a kimerültség, egy nagyon mély melankóliával társulva. A munkahelyen ülve el tudtam volna aludni, és már nem mosolyogtam egyáltalán. Hazatérve szinte rögtön elaludtam, egy 10 órás szessönt produkálva. És aztán jött üresség érzés: -Megcsináltam. Hónapokat készültem rá, csak ezen forgott az agyam hónapokig. Jól sikerült. Vége. És most mi lesz? - Hát nemhiába. Az endorfin múlandó dolog. Vitt egy darabig, aztán szépen kikopott. De ez a dolgok rendje. Amíg tartott, addig viszont óriási volt. :)

Egy hét kihagyás után újra futottam (amit az izmaim még korainak éreztek), és az áprilisom egész kerekre sikeredett, mászni is tudtunk elég szépen:

Április - 100 km, 4 mászás

Valószínűleg a tudat, hogy csapattal készültünk az Ultrabalatonra, elég motivációt biztosított az edzéshez, mert néha igencsak kellett mentálisan erősködni magammal. Az első pár hét egy kicsit fájdalmas volt fizikailag is. A térdemet éreztem egy darabig, és azt hogy a szervezetem nagyon kiürült. Kellett 1-2 hónap, amíg újra sikerült visszatölteni magam. A május is elég mozgalmas hónap volt, mászásilag viszont elég gyérre sikerült. Egy hétvégén (3 nap) azért mégis sikerült eljutni Petivel és Ágival Turniskára. Azóta is a kedvenc mászóhelyünk. Gyönyörű szikla, fantasztikus utakkal. És a tábortűz sem volt utolsó Gedeon Peti és Enikő társaságában. :)

Május - 101 km - 3 mászónap

A legaktívabb hónap a június lett a maga 140 km-vel, és 3 futóversennyel.

1. UB, azaz Ultrabalaton, céges váltóban. 7 ember, 2 nap, 212 km

Just run a bIT: Zoltán Judit, Bagi Kata, Balogh Ádám, Hegedűs Zoltán, Calin Adrian, Podlovics Tibi, és én. Felosztottuk egymás között az egyes szakaszokat. A start Balatonaligán volt (pénteken tészta-party), és másnap természetesen ott volt a cél. Juditka megszervezett mindent, a cégtől kaptunk autót is. Nekem 1. napra egy közel 20 km-es szakasz jutott, 2. napra pedig egy 16 km-es. Szerintem június 1-jén még sosem volt ennyire hideg mint most (10-15 fok).

1. nap.

19,6 km - 1:55:00 - Balatonalmádi és Balatonfüred közötti 3. szakasz volt az enyém. Sajnos elfelejtettem lenyomni a stoppert induláskor, szóval az időt nem tudtam közben figyelni, ami nagyon zavart, mert nem tudtam, hogy hol tartok, csak körülbelül. Kb 6 km-nél leszakadt az ég, kiadós esőben futottam kb fél órán keresztül. Egy biciklisverseny miatt elterelték a versenyt, beletéve plusz 1,6 km-t, hegynek fel. A többiek időnként megálltak bíztatni, ami nagyon jól jött. Mire beértem természetesen elállt az eső. A bugyimig eláztam, a cipő még másnapra sem száradt meg és természetesen a cuccaim sem. Amúgy baromi jó kis szakasz volt. Kis szint is volt benne. :)

2. nap:

16 km - 1:32:00

Másnap én voltam az első, 6 órakor rajtoltunk. Keszthely és Balatonmáriafürdő közötti rész volt az enyém. Induláskor első gondolatra rossz ötletnek tűnt, hogy önként vállaltam be a 6 órai indulást. Ilyen korán nem szoktam ennyit futni. Az egyik vasúti átkelőnél pirosat kaptam, pont amikor már majdnem utolértem a mezőny nagy részét. Ott leszakadtak. Aztán később még vesztettem 5 percet a bokorban. Így nagyon csodálkoztam, amikor beértem, hogy ennyi lett az időeredmény. Gyanúm szerint, lehet rövidebb volt, mint 16 km. Kb 15,5 lehetett. Szenvedős volt, nagyon jó volt beérkezni.

Második nap kb 3 óra körül futottunk be a célba az utolsó futóval (Zoli) együtt. :) A 2 napos csapatok között a 19. helyet sikerült megszerezni.

Összességében fantasztikus, inspiráló élmény volt részese lenni ennek, és látni a nagyokat, akik egyéniben teljesítették a távot. Köszi Anikó, hogy kitaláltad és elkezdted megszervezni. És persze a csapatunk nevét is! :) Egyszer majd még lefutjuk csapatban együtt!

2. 21. Bükki hegyi félmaraton: 21 km - 2:53:05

Sikerült végre elégtételt vennem a tavalyi belebukás miatt. Jó kis futás ill. csúszkálás volt. Tiszta SÁR volt a pálya, szóval az időt azt úgy nézzétek. :) Az 1. kör 1:24 lett, tök sima ügy volt, viszont valahol a 2 kör elején volt egy kis megborulásom, próbáltam visszapótolni a ch-t, ami nem teljesen sikerült. Az első 5 kilin veszthettem el azt a 4 percet az első körhöz képest. A frissítőponton jól feltankoltam, aztán már semmi bajom sem volt. A végén pedig azt éreztem, hogy nem igazán futottam ki magam, nyilván a tempó miatt. Élménynek nagyon jó volt (legfőképp a sár miatt), na és persze a sok debreceni futó-mászópajti miatt is. :)

3. DKM Éjszakai futás: 9 km - 45:49

Életem egyik legjobban eső futása. Hihetetlenül jó volt. Valahogy minden összeállt. Úgy szökelltem,mint egy gazella. Éreztem közben, hogy tök jó a technikám. Stabilan tudtam tartani a tempót a végéig, és nem haltam meg csak a legeslegvégén. Elégedett vagyok. Ami ritka. :) BTW azóta sem volt ilyen. De majd lesz...

A július abszolút mélypont volt mindenféle szempontból. Iszonyú fáradtnak éreztem magam, a munka nagyon megterhelt, és testileg és lelkileg is iszonyúan kimerültem. Már nagyon vártam a szabadságot, ami július utolsó hetével kezdődött. Iszonyúan szükségem volt a pihenésre...De ez már egy másik történet lesz. :)

Második maratonom története

2013-09-16T12:39:00.001-07:00

Sokkal hamarabb is megírhattam volna ezt, de talán most sem késő és sikerül felidézni azt a napot a lehető legteljesebben. Na lássuk...

2013. március 24.

Ahogy tavaly is, előző nap felvettem a rajtcsomagot, hogy a verseny napján már ne kelljen ezzel szöszölni. Petivel gyalog mentünk az Oláh Gabira, ahol a start volt. Nagyon hideg, 0-2 fok közötti hőmérsékletet jósoltak aznapra, aminek én nagyon örültem, hiszen hasonló körülmények között készültem fel, a meleg amúgy is kifektet. Odafelé azért kellett a pufidzseki, amit aztán Katának adtam megőrzésre. :) A futódzseki alá felvettem a Bökitől kapott kabalapólót. :) A cukrom 9 körül volt, ha jól emlékszem. Indulás előtt ettem egy fél energiaszeletet. A rajt most is olyan izgalmas volt, mint előző alkalommal. Elköszöntem Petitől, majd beálltam a rajtvonal mögé Dittével. Bedugtam a fülest, és vártam a rajtot. Semmihez nem hasonlítható érzés.

Elindultunk a 8 kör teljesítésére. A taktikám hasonló volt, mint a 35 km-nél. 45/10 perces tempóváltásban akartam lefutni az egészet. Az rajt után igyekeztem nem nagyon beindulni, ami sikerült is, kb a felétől kezdtem kicsit növelni a tempót. A 2. köröm volt a leggyorsabb 5:47-es tempóban sikerült lefutni. 10 km után ettem egy gyümölcs-zselészeletet (Optonia),és arra is figyeltem, hogy minden frissítőpontnál igyak is, mivel ez volt az egyik dolog, amit tavaly elszúrtam. A szüleim voltak a 2. frissítőpont. :) A kezdeti lendületet, az első 4 körön sikerült végigvinni (5:50 körüli tempó). Az 5 körnél, amikor következett volna az újabb tempósabb szakasz, már éreztem, hogy veszítettem a lendületből, szóval egy kicsit lazábban futottam: 6:10 - essel. Ezt sikerült még a következő körön tartani. Aztán jött a 7., a holtpont, elveszítettem minden lendületemet, meg ki is fogytam szénhidrátból, pedig 10 km-ként ettem gyümölcsszeletet. Itt már nagyon robotban mentem előre, és akkor már beszélni sem nagyon volt kedvem, nemis nagyon tudtam. Ez volt lelkileg a legnehezebb és a leglassabb köröm is, 6:22. Aztán ráfordultam az utolsóra. Boldogító volt a tudat, hogy most megyek utoljára végig az egyes szakaszokon. Elhagytam Anyáékat, akik mondták, hogy bemennek a stadionba és ott fognak várni. Németi Csabi öntött belém még egy kis lelket, majd ő is eltűnt. A kör felétől néztem az órámat, hogy vajon meglesz-e a titkon remélt cél, a 4:10. Próbáltam annyira gyorsítani, amennyire még képes voltam. Az utolsó 2 km-en felvettem egy gyorsabb tempót, amikor is olyan vádligörcsöt kaptam, hogy azt hittem összeesek. Ütemesen húzta össze a vádlim, próbáltam fél lábon ugrálni, kicsit tehermentesíteni, de nem akart kiállni. Nagyon dühös lettem. Nem igaz, hogy pont most csinálja ezt velem a lábam!!! Nem foglalkoztam a görcsökkel, próbáltam úgy futni, mintha mi sem történt volna. Ott már semmi pénzért nem álltam volna meg. Egy kis ideig még kínzott, aztán szép lassan elmúlt. Görcsmentesen fordulhattam rá az utolsó 1500 m-re. Néztem az órám, láttam a 4:10 már nem lesz, már 4:12 sem, de hátha még 4:15- ön belül maradhatok. Amikor befordultam a stadionba már láttam a szeretteimet, barátaimat és a speaker az én nevemet mondta a mikrofonba. Az utolsó 200 méterbe beleadtam mindent, ami még bennem volt, és 4:14:55 - ös idővel sikerült átfutni a célvonalon. Aztán jött a szokásos. Eufória, katarzis, sírás, ölelés. Ott van ez is a best of pillanatok között. Borzasztóan örülök, hogy a sok energia amit ebbe beletettem, végre meghozta a gyümölcsét. Annak is, hogy minden a legjobban alakult, a cukrom is rendesen viselkedett végig és elkerültem a hipót. Köszönöm mindazoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak ehhez: Először Petinek a sok türelmet és gondoskodást, önzetlen szeretet és hogy félretette magát teljesen, hogy én a maratonra készülhessek. :) És a többiek: Böki, Anikó, Ditte, Zoli, Ádám, Kata, Kocsár Laci, Zsoci, Kazsi, Németi Csabi, Zsilinszky Pali, Calin, Nemes Peti, Gonzo, Anya, Apa, Tesó, Ági. Remélem nem hagytam ki senkit. Nélkületek nem sikerült volna így...

http://www.sportido.hu/timing/result.nsf/Result.xsp?clientid=36&raceid=173&bib=1050

Októbertől a maratonig

2013-09-16T11:09:00.001-07:00

Jó régen jártam ezen az oldalon. Elhanyagoltam a gyereket. Na, de most megtáltosodva itt vagyok megint. Ragaszkodva a bejegyzések ritmusához, az évszakonkénti tagoláshoz, ott venném fel a fonalat, ahol elhagytam, tavaly ősznél, és márciusnál fejezem majd be. A Budapest Spar Maraton 30 kilije és az Oxigén kupa nagy lendületet és motivációt adott a hosszúfutásos edzésekhez és így sikerült összehozni a októbert, novembert elég mozgalmasra.

Október

November

Mivel az október még bőven alkalmas mászásra, így sikerült jóféle mászásokat is összehozni, többek között egy hetet Omisban Ágiékkal, ami nagyszerű zárása volt a tavalyi mászószezonnak.

A decemberbe már úgy vágtam bele, hogy ott lebegett előttem a márciusi cél, a Rotary maraton. Mindenképpen javítani akartam a tavalyi eredményemen, mivel az 5 órával egyáltalán nem voltam megelégedve. Próbáltam úgy összeállítani az edzéstervet - amit persze számtalanszor áthegesztettem, barátaim, futótársak tanácsait is felhasználva - hogy gyorsító illetve fartlek edzések is legyenek benne, a hosszúfutások mellett. Ez a módszer nagyszerűen bevált, azt vettem észre, hogy egyre inkább gyorsulnak a hosszúfutásos edzéseim, és a 6-os tempó viszonylag stabillá vált. Tudtam hozni 35 km-en is. Célom az volt, hogy mindenképpen 4:30-on belül legyek majd.

December (156 km)

Január (163,5 km)

Szerencsére januárban csak 1 hetet kellett kihagyni (2. hét) betegség miatt, nagyjából tudtam hozni az edzéstervet. Az idei tél futás szempontból tökéletes volt, nem voltak nagy havak, szinte végig tudtam az erdőben futni. Nagyon odafigyeltem a vitaminbevitelre és az egészséges táplálkozásra is. Meggyőződésem, hogy a varázs-salátareceptem (http://lightsweetlife.blogspot.hu/2013/09/a-varazs-voros-salata.html) sokat segített a felkészülésben.

Február (170 km)

Március (138 km)

Az utolsó hónapomat Kocsári Laci, tizenkétszeres Iron Man bajnok szakértette meg, és adott nagyszerű ötleteket. Az ő tanácsára futottam a 35 km-t iramjátékban (45 perc tempós futás -10 perc laza). Póbáltam nem elkövetni a tavalyi hibát és kellő időt adni kicsiny testemnek a regenerációra, és nem ledarálni magam az utolsó hónapban. Rendszeresen jártam varázskezű Kazsihoz is, aki alaposan átgyúrta elhasznált izmaimat. A maratont megelőző héten 1 hetet sikerült "pihenni" (5 mászónap + 2 futás) Siuranaban (Spanyol mászóparadicsom) , egy mászótúra keretében, ami mentálisan és testileg is nagyon sokat használt, Kocsár Laci és Kazsi is jó ötletnek tartotta, hogy az utolsó előtti héten más jellegű mozgást csináljak, ami pont jó lesz a verseny előtt. Két futást azért beiktattam erre a hétre is. Ráadásul 1 nap jutott Barcelonára is. Szóval így pihentünk Siuranaban:

Tényleg jó mentális és fizikai formában fordultam rá a célegyenesre, ráadásul az égiek is velem voltak a rekord hideg március végi hőmérséklettel.. Már csak futnom kellett :)

A varázs-vörös-saláta

2013-09-16T07:40:00.001-07:00

Nagy büszkeségem ez a saját fejlesztésű vitaminbomba csoda. Az alap egy Anyukámtól kapott recept, amit egy kicsit továbbfejlesztettem.
Azért szeretem ezt, mert tartalmas, nagyon vörös :) és tele van mindenféle jóval. Szemmel láthatóan jó hatással volt a vércukromra, a közérzetemre és a regenerációmra. Magas flavonoid tatalma miatt jót tesz az érfalaknak, javítja azok rugalmasságát, és az állóképességet is. Minden összetevője önmagában is természetes gyógyszer, amikről kisregényt lehetne írni. Ezt most nem teszem meg. :P Fő összetevője a cékla:

"A friss cékla lé természetes nitrátokban gazdag (NO3), amit a szervezet nitrit (NO2) és nitrogén monoxid (NO) előállítására használ fel. A nitrit védi az ereket a sérülésektől, míg a nitrogén-monoxid rugalmasabbá teszi azokat, így nő a vér és oxigénáramlás a sejtekhez. Mindezek következtében megnő az izmok teljesítőképessége, lassabban következik be az izmok kifáradása. Már korábbi kutatások is arra a megállapításra jutottak, hogy azoknál a sportolóknál, akik az állóképességi tesztek előtt napokon keresztül cékla levelet fogyasztottak, az izmok kevesebb oxigént használtak fel és tovább bírták a fizikai terhelést. Az átlagos oxigén felhasználás 19%-kal csökkent, míg az állóképesség 17%-kal nőtt."

http://drtihanyi.com/cikk/allokepesseg-javitas-ceklaval

Vörös-saláta:

Hozzávalók: 2-3 db cékla, 4 db répa, 2 db alma, fél kisebb fej vöröskáposzta - (ezeket lereszelni, nyersen, nem főzve).

Só, citromlé, balzsamecet, tökmag, tökmagolaj, fekete olajbogyó, olíva olaj, dió.

Ezt az egészet jól összekeverem és kész.

Ez főleg téli saláta, elég tartalmas. Kb egész ősszel, télen, kora tavasszal ezt toltam vacsorára.
Egy kis vörösborral kiváló.

30 kili

2012-11-01T06:37:00.001-07:00

Futóversenyért még soha nem utaztam messzire, de idén a március 25-ei debreceni Rotary Maraton után úgy gondoltam, hogy megnézem, hogy is néz ki egy nagyobb kaliberű futóverseny. A maraton márciusban az 1. volt nekem, és most azért nem vállaltam be újra ezt a távot, mert nem tudtam teljesen felkészülni a 42 km teljesítésére, tekintve, hogy a hosszúfutásos edzéseket kb. csak szeptembertől kezdtem el, sok időmet és energiámat vette el a mászás. Arra azonban elégnek gondoltam a felkészülést és magam, hogy a 30 km-t bevállaljam. Azt már a felkészülésnél éreztem, hogy stabilan mennek a 20 km körüli távok, egész jó tempóval (6 perc/km átlagosan), sokat fejlődtem futásban is március óta, szóval teljes lelki nyugalommal neveztem be, és utaztam fel Budapestre, annak ellenére, hogy szombaton egy elég kemény rosszullétem volt, mérgezésszerű tünetekkel: görcsölés, hasmenés, hányás. Mégsem volt bennem félelem vagy kétség, mint általában szokott. J Ez a lelki nyugalom végig megmaradt, szerencsére. Mi, akik a 30 km-t választottuk ezen a versenyen, nem onnan rajtoltunk, ahonnan a maratonosok, hanem 12,2 km-nél csatlakoztunk be, ami kb. az Erzsébet-híd lábánál, a pesti alsó rakparton volt. A rajtélmény így elmaradt, de aztán a verseny további része kárpótolt: jókedvű futók, a Nap a Duna fölött, szurkoló emberek sokasága, flow - élmény, zene.
Egy viszonylag laza tempóban kezdtem meg a távomat, ami nagyrészt 80%-ban a rakparton vezetett. Az első 10 km arról szólt, hogy találjam meg az ideális tempót és pulzust. Szerencsére a hőmérséklet pont ideális volt rajtkor (15 C később sajnos 26 C fölé is ment), ami nagyban hozzájárult a jó pulzusértékekhez. Hamar sikerült beállni egy viszonylag ideális tempóra, km-ként ellenőriztem, hogy mennyivel mehetek. 10 km-nél konstatáltam, hogy sikerült elkapni a közel 6 perc/km-es tempót, ami a cél volt. Kb. 10 km után fokozatosan elkezdtem a frissítést, és onnantól kezdve mindenhol ittam, ahol csak tudtam. 20 km-nél még mindig azt láttam, hogy továbbra is tartom a sebességet, aminek nagyon örültem. Ott egy kicsit elkezdtem gyorsítani, (kéretlenül mellémszegődött egy idősebb úriember, akit sikerült lerázni :)) ami kb. a 27.km-ig ment is. Ott aztán éreztem egy kisebb megborulást, holtpontot, ami majdnem egészen a végéig tartott. Eléggé belassultam, és nagyon lassan teltek azok az utolsó km-ek. Aztán jött az utolsó 1 km. Hihetetlen érzés volt befutni a Hősök terére a hatalmas tömeg közé. Még most is beleborzongok, ha rágondolok. J Sikerült a végén gyorsítani, és 3:05:41 –es idővel befutni a célba. Nagyon örülök és elégedett vagyok ezzel az eredménnyel. Köszönöm Dittének és Zolikának a fogadtatást a célban. :) Kicsit sajnálom, hogy idén már nem lesz több maraton, mert nagyon megjött a kedvem hozzá. Mindenesetre jövőre a Rotary Maratonon biztos ott leszek.

Napfény és gránit

2012-09-03T12:25:00.002-07:00

Vártam, vártam az ihletre. Csak nem jött. Gondoltam, nem várok tovább, elkezdem leírni a nyaralás emlékeit, mert a végén még kikopnak a fejemből. Érdekes, mert a legtovább az érzések, hangulatok maradnak meg, amelyek lenyomatként tapadnak egy-egy történéshez. Én ezeket a hangulatokat, benyomásokat szeretem a legjobban. Egyszerre pillanatnyiak, de ugyanakkor valahogy mégis hozzákapcsolnak a végtelenhez. Ezekben a pillanatokban érzem azt, hogy boldog vagyok. Aztán lehet, évekkel később jön egy illat, egy szín, fény, egy íz és az elfeledettnek hitt emlék hirtelen megelevenedik.

Az idei alpesi nyaralást Svájcban kezdtük. Egy olyan helyet néztünk ki, ahol eddig még nem voltunk: Salbit, Andermatt mellett lévő nagyszerű gránitos mászóvidék, de túrázóknak is meleg szívvel ajánlom. A nyaralás első hetét sikerült összeszervezni Ágival és Kislóval, ami különösen megemelte az első hét fényét. Szombaton indultunk, szokásos 1 napos kocsiban való gyötrődés után, megérkeztünk Göschenen nevű városkába, ahol találkoztunk Ágiékkal és együtt leparkoltunk éjszakázni, és tovább gyötrődtünk a kocsiban, merthogy ott aludtunk. Reggel aztán kihajtogattuk magunkat, mint a transzformersz figurák.

1. 1. nap: Felgyaloglás a Salbitthüttébe, kellemes kis laza tempóban, ahol 2 éjszakát aludtunk Ágiékkal. Kár hogy a felhők miatt nem láttunk szinte semmit. Aznap sajna esett is később, szóval már nem tudtunk mászni. De a következő 2 gyönyörű nap kárpótolt érte. A hüttét egy család vezeti, akik iszonyú jó vendéglátók. Tisztaságból és kedvességből is 5 , azaz 5 pontot kapnak.

A Salbit hütte teraszán

2. 2. nap: nagyfalas mászás. A Salbithüttétől kb. 40 percre volt a beszállása a kiszemelt útnak, aztán persze végül nem azt másztuk, mert egy elég kiadós kis hómező terpeszkedett a beszállásnál, aminek megközelítéséhez hágóvas kellett volna. Kinéztünk hát a közelben egy olyan utat, amit hágóvas nélkül is meg lehetett közelíteni. Ez az út, a Telefon Schatz volt (6a - ás nehézségben) 5 kötélhossz, (230 m) gyönyörű grániton. A biztosítás nagyon jó, nittekkel, szegekkel, néhol friendekkel lehetett kiegészíteni, de igazából nem is nagyon volt rá szükség. Igazi élménymászás, para nélkül. Mivel minden hossz közel kb. 50 m-es, igen elfáradtunk mire felértünk a tetejére. Kezdésnek tökéletes. A mászás végeztével még következett 40 perc gyaloglás vissza a hüttéig, hipóval megtűzdelve. :)

Kilátás a Telefon Schatz standjában

Telefon Schatz

3. 3. nap: Egy „kisebb” szektorhoz mentünk, (a kisebbet salbiti mércével mondom: 90 m), ahol rövidebbek az utak. Itt másztunk egy 2 kötélhosszas 6a-t (Bea), meg egy 1 hosszas 5b-t. Összesen 150 m. Az első gyönyörű repedésmászás, nekem jutott az első hossz 5b-ért. Hááát, ebben az útban megvolt az első bekakkantás. Pszichoterror, félelmetes enyhén befelé dőlő repedés szellősebb biztosítással. Egyszerűen nem vagyok hozzászokva a repedésmászáshoz, ez most is bebizonyosodott. Volt egy pont, ahol jött a pszichés blokk. Van bennem egy nagyon erős félelem a repedések iránt. Ezt be kell, hogy valljam. Inkább választom a táblamászást, de van olyan, amikor nem tud választani az ember. A következő hossz pont ilyen gyönyörű táblamászás volt, kisebb pikkelyekkel és kisebb repedésekkel. Ágiék is nagyon ügyesen teljesítettek, főleg úgy, hogy igazából hárman másztak. Ági, minden tiszteletem a tiéd! :)

A mászás után letúráztunk a hüttéből a kocsikig, és még aznap továbbálltunk Vicosoprano-ba, (Svájc, Olaszország határán, közel a Piz Badile-hoz) ahol a következő 1 hetet töltöttük. Vicosoprano nem ismeretlen a számunkra, már nyaraltunk itt többször is, de annyi lehetőséget tartogat még a hely, hogy 100 évig lehet új utakat mászni, még akkor is, ha csak ide jár az ember. A kemping jó, olcsó és csendes és nagyon kedvesek a vendéglátók. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Bea

Mi és Ágiék a lemenet előtt

4. -5. nap: Egy pihenőnapot követően (városnézés Chiavennában, vásárlás, tunyulás) 1. nagyfalas mászás Albigna-án. Spidi nevű út, a Pizzo Balzetto-n, 7 kötélhossz: 6a, 280 m.

Az út első 4 hosszát árnyékban tettük meg, és mivel 2100 m-en indult az út az elején meglehetősen hideg volt, aztán amikor már odasütött a nap, akkor meg már az volt a baj. Igazi nagyfalas, gránitos mászás, iszonyú jó biztosítással, gyönyörű grániton. Nagyon elfáradtunk itt is a végére. Ágiék hamarabb befejezték a mászást, és mire visszaértünk már meleg vacsorával vártak minket. :)

Spidi

6.-7. Ezt követően 2 pihinap következett. Pénteken nem bírtunk volna mászni, ezért inkább a vízesésben fürödtünk, szombaton pedig az időjárás volt rossz, ezért aznap is kényszerpihi (városnézés Chivennában). Utólag kiderült, nem is volt ez így baj. Kellett a pihenés. Persze ezt akkor nem így látja az ember, és átkozza az időjárást, önmagát, hogy miért tékozol el 2 drága napot egy ilyen helyen, amikor mászni is lehetne. És később mindig beigazolódik az, hogy még több pihenésre lett volna szükség. Elköszöntünk Ágiéktól, akik a Comoi tónál töltött nap után hazaindultak. Köszi kisgyerekek a sok nevetést!

Chiavenna

Acquafraggia

8. nap: Sportmászás Vicosprano mellett, gyönyörű Gneisz kőzeten. A hely közel volt a parkolóhoz, ezért később elég sokan lettek. 8 utat sikerült mászni 5b-6b+ ig. A végén a Nap üldözött el minket, annyira felforrósodott a fal, hogy képtelenség volt rajta mászni, ezért 3 óra körül megint lementünk a vízeséshez fürödni és napozni. :)

9. nap: A nagy projekt. Dente per Dente, 400 m, 14 kötélhossz, 6a. Az első 8 hossz konstans 5c, inkább 6a. aztán 3 könnyebb, ami persze szintén okozott meglepetéseket (5b), és végül 3 hossz 3-as a tetejéig. Minden alkalommal van egy ilyen. Szétmentünk teljesen: pszichésen, erővel, állóképességgel, mindenhogy. Igazi nagyfalas maratoni mászás. Semmi tartalékom nem maradt a végére. 8 óra falban töltött idő. Ezt a mászást nem sikerült kipihenni a túra végéig sem. Egyszerűen képtelen voltam regenerálódni. A biztosítás enyhén szólva is szellős volt, végig koncentrálni kellett, az első métertől az utolsóig. Volt benne minden: repedés, tábla, kisáthajlás, durvareibung. Volt, hogy iszonyúan féltem, volt , hogy azt kívántam bárcsak el se indultunk volna, kétszer is behipóztam közben, mert a szervezetem zabálta az energiát. Egyszer úgy volt, hogy visszafordulunk, de aztán rábeszéltük magunkat a folytatásra. Szerencsére. Olyan élmény marad, amit soha nem felejtek el. Sokkal tovább tartott a mászás, mint ahogy számoltuk, már 8 – kor a falban voltunk és még délután 4 – kor is, ezért mikor felértünk már láttuk, hogy a felvonót, már nem fogjuk elérni. Ilyenkor kapkodni nem szabad, mert fáradtan csinálhatsz olyan mozdulatot, ami akár végzetes is lehet. Lélekben már felkészültünk a 2 órás lemenetre. Aztán mikor a fal aljában összeszedtük a zsákokat és elkezdtünk lebattyogni a felvonóállomás felé, merthogy amellett vezetett el az ösvény is, látjuk, hogy jön felfelé még egy kabin. ez azért volt meglepő, mert kb. fél órával voltunk az utolsó járat után. A felvonó csak jött felfelé. Akkor felcsillant a lehetőség, hogy hátha… Olyan sprintet nyomtam hátizsákkal együtt, hogy az Oláh Gabin is büszke lettem volna rá. Megcsíptük, bezártuk az ajtót, és imádkoztunk, hogy mozduljon meg… Induljon el lefelé… Megmozdult…

Dente per Dente 3. hossz

A felvonóban :)

Dente per Dente

10. nap: Másnap úgy döntöttünk, hogy a nyaralás további részében sportmászunk a Dolomitokban (Sella- hágó), ezért kedden átutaztunk Arco érintésével, ami egy egész napos projekt. Igazából ezek az átutazások bár nem sportolsz ilyenkor, mégsem igazán pihenőnapok, mert a kocsiban való kínlódás, koncentrálás nagyon leszívja az embert.

11. –nap: Sportmászás a Sella hágónál lévő szektorokban. Nekem 3 út ment: erő és karfájdalmak hiányában úgy döntöttem, ha még akarok mászni, akkor most kell pihenni. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést. :) Délután alvás, csak úgy a fűben, polifoam-on. Kb. 5 perc kellett, hogy elaludjak. Életem legjobb alvása volt. :)

12. nap: Kb. ugyanaz, mint előző nap, csak kicsit több erővel. Ebéd után egy kicsit meg is táltosodtam, és még magamat is sikerült meglepni, 3 darab áthajló úttal, amik kimentek egyben. Délelőtt még nem gondoltam volna, hogy ennyi van még bennem. Összesen 7 utat másztunk 5c-6a+ ig.

13. nap: Az utolsó erőtartalékok elpuffogtatása erős karfájdalmak (könyök, váll, csukló), és belső energiahiány közepette. 7 út sikerült (5c-6b), de az ucsó kettőt már csak felsővel, becsületből, félig meghalva....Akkor úgy gondoltam, hogy egy kis ideig nem akarok sziklát látni. :) Legalább egy hétig. Most meg persze már örülnék neki.

Másnap összeszedelőzködtünk, és elindultunk haza. Én nagyon örültem neki, mert az utolsó pár éjszakát nem sikerült tisztességesen végigaludni. Csak kínlódtam a sátorban. Utolsó akkordként a Campitellói kempingben átvágtak minket. Ne menjetek oda. Drága, nem kedvesek és még át is vágnak. Ez így sok egyszerre. Amúgy a kemping nagyon puccos, nekünk túlságosan is az volt. A hazaút szintén elég gyötrelmesre sikeredett, ugyanis kb. 3 dugóba sikerült belefutni. Zombiként értünk haza, ahogy szoktunk. Ilyenkor annyira tudja az ember értékelni az olyan természetesnek tűnő dolgokat, mint meleg víz, ágy, WC 5 méteres körzetben stb. Egyszóval jó volt hazajönni.

A Sella Rifugio teraszán

Sportmászi

Minden utazás különböző cselekmények sorozata, külső cselekményeké. De szerintem a belső utazás, ami ezzel párhuzamosan zajlik az emberben, éppolyan fontos. Vagy talán még fontosabb. :)

Metagondolatok

2012-08-15T12:42:00.000-07:00

Igazából arra jöttem rá, hogy a gondolatoknak is van halmazállapotuk. Vannak szilárd gondolatok, amelyeket, ha a fejedhez vágnak, komoly sérülést tudnak okozni. Szögletesek. A nevelődésedkor sok ilyet kapsz a tanáraidtól és a szüleidtől, amikor a társadalmi normákat sulykolják beléd. Vannak kemények. Ezeket néha megemészteni, megbontani, a belsejükbe férkőzni is nehéz. Hosszú időt ülhetsz felettük, amíg rájössz a nyitjukra. És bár néha iszonyú kemény és fájdalmas folyamat, ha sikerül, sokat fejlődhetsz általuk. Néha nem fogod tudni kinyitni őket, mert lehet hogy tömör acélból vannak és a belsejükben nincs semmi, hiába is tűnik úgy.

Vannak a folyékony gondolatok, amelyek úgy árasztanak el, mint a dagálykor a tengervíz a partot. Én az ilyeneket szeretem, bár nagyon veszélyesek is tudnak lenni, mert néha úgy kerítenek a hatalmukba, hogy észre sem veszed. Beszivárog a sejtjeidbe, és eláraszt a fejed búbjáig. Elringat, magával visz, sodor. Néha csak lebegsz bennük, mint magzat az anyaméhben. Lefelé úszva, iszonyú mélységeket fedezhetsz fel, de minél mélyebbre úszol, annál nagyobb a kockázat a visszatérésre. Aztán apálykor, amikor visszahúzódik, mint a tenger, a molekuláidban ott maradnak az emlékek, mint a vízcseppek a parti sziklák mélyedéseiben. És néha hatalmas ürességet hagynak maguk után, mint amikor hosszabb vízben tartózkodáskor kijössz a szárazföldre. Sokáig furcsa újra szilárd közegben mozogni, esetlenül próbálod újra járásra bírni az izmaidat, miközben fejedben és a sejtjeidben még a víz hullámzását érzed.

És végül vannak a légnemű gondolatok, amelyek olyan könnyűek, hogy néha nincs is tisztában velük az ember, vagy annyira nem fontosak, hogy csak be és kilélegezzük őket, és már tovább is mentünk. Pár másodpercig teliszívod velük a tüdődet, aztán miután elhasználtad, ki is fújod. és mész tovább...

Egy álom

2012-08-07T13:31:00.000-07:00

Általában nem szoktam álmodni. Ha igen, akkor az álmaim többsége hagyományosnak mondható. Egy álom van, ami magasan kiemelkedik az összes többi közül. A nyaralás alatt hasított belém az emléke. Nagyon sok időt töltöttem a gondolataimmal a felmenetek és a mászás közben. Jó a saját gondolataimmal lenni. Egész megbarátkoztam már velük. A hosszú futásokat is valószínűleg ezért szeretem. Szóval bevillant ez az álom, egyébként már elég régen álmodtam, de minden egyes képkockára világosan emlékszem. Többek között ezért is különbözik annyira a többitől. Iszonyúan élesek voltak a képek, szinte ijesztően valószerű. Babits, Gólyakalifa című regénye jutott eszembe, amelynek főszereplője álmában egy másik életet élt. Minden elalváskor egy másik életben ébredt, ami gyökeresen az ellentéte volt a sajátjának. Annyira valóságos, hogy egy idő után, már nem tudta eldönteni, hogy melyik a valóság és melyik az álom. A regényben a főhős úgy próbált kiutat találni, hogy az álombéli önmaga öngyilkos lett, de vagy és, a "valós" életben is meghalt. Miután felébredtem ebből az álomból valamiért ez a regény villant be.

Egy kolostor udvarán voltam. Szeptember vége volt a hajnali órákban. Ezt biztosan tudom. Az udvar közepén egy hatalmas fa kád, mint a régi filmekben, olyan amiben több ember is elfér. Mellette egy óriási tölgyfa. Nem voltam egyedül. Többen is voltunk a kád körül, szerzetesek vagy szolgák, nem tudom, ez nem is lényeges.

A lényeg a feladat volt, amit el kellett végeznünk. A kádban 3 fej nélküli ember volt. És a csavar most jön, nem halottak, hanem igenis eleven, fej nélküli emberek. A mi feldatunk az volt, hogy ezeket betegeket kellett fürdetnünk.

Egy dologra kellett csak nagyon odafigyelni, nehogy véletlenül a víz alá merüljenek, mert akkor a víz beáramlik a nyitott légcsőn keresztül a tüdejükbe. Szertartásosan végeztük a fürdetést. A pára gomolygott a kád fölött, a hajnali fényben.

Egyszer azonban figyelmetlenségből az egyik "beteg" véletlenül belecsúszott a vízbe. Ami ezután történt, mind egy pillanatba sűrűsödött össze. Szóval ebben a pillanatban olyan hangot adott, mint a Gyűrűk ura c. filmben a nazgulok. A félelem és a rettenet keveréke öntött el. Ezzel párhuzamosan megszólalt a kolostorban a harang (dong-dong-dong) és mintha nagylátószöget kapott volna hirtelen a film, távolról láttam az egész képet egy pillanatra. És minden olyan éles volt: a hajnali kolostorudvar, a pára, és a hang.

Itt ébredtem fel levegő után kapkodva. A fejemben még visszhangzott a harang egy darabig. Kellett 10 perc, amíg helyreraktam magam. Sokáig nem tudtam hová tenni az egészet. Most sem nagyon. Mindenesetre örökre beleégett az agyamba, örök kérdés marad. Ilyenek is kellenek. Nincs válasz mindenre...

Tavasz. Visszatérés a màszás vilàgába

2012-08-04T23:45:00.001-07:00

Van az a mondàs, hogy nem lehet egy fenékkel két lovat megülni. Mint oly sok népi bölcsesség, emögött is sok igazság hùzódik meg. A maratoni felkészülés teljes embert kívànt. Bele is tettem mindent, amit tudtam. Mindent. Ebből ugye az is következik, hogy a màszàst hàttérbe szorítottam. Gyakorlatilag a màrcius egy az egyben kimaradt. Nem mintha bànnàm, mert megérte. :) 2012 - ben az első sziklaélmènyem egybeesett a tavaszi hosszabb màszòtùràval, amit az idèn Herkulesfürdőre szerveztünk.

Íme:

A tavaszi mászótúra 1. napja. Idén Herkulesfürdőn, ami Románia egyik legnagyobb sportmászóhelye. Minden évben versenyeket is rendeznek itt. Aki 8 körül vagy afelett mászik, annak egy paradicsom ez a hely. Előző nap megnéztünk pár szektort. A falak még vizesek voltak az előző napi esőtől. Az első szektor ahová felmentünk nagyon szeles volt, és bár odasütött a nap (Déli fekvés), teljesen szétfagyott a kezünk, ezért 1 út után továbbálltunk megnézni egy másikat,egy NY - i fekvésű szélcsendesebbet. Itt is nagyon hideg volt. Kézelfagyás stb. 3 könnyebb bemelegítő út (5+, 6-) után megnéztünk egy 7-est meg egy 6-ost, ami inkább volt 7-. Én mivel az idén először fogtam sziklát, nem brillíroztam túlságosan (0 erő, 0 technika, 0 agy).

2. nap: Szintén egy Nyugati fekvésű szektorhoz mentünk (ide aztán még 2szer), a legnagyobb, meg leksokoldalúbb volt azok közül, amiket benéztünk. Az elején még nem sütött oda a Nap, ezért vacogósan indult, kézelfagyás stb. 2 könnyebb 6 oska bemelegítés után megnéztünk helyi 6+, 7- okat. Hááát. Nagyon erős emberek építették az utakat, amelyek inkább áthajló jellegűek amúgy. Nagyon kemény, erős utak....A saját teljesítményemet úgy tudnám egy címkével jellemezni, hogy a fára felakadt bálna...:) Vicces volt maradjunk annyiban. A nem mászás nem erősít, ez most is kiderült.

3. nap: Ugyanaz mint előző nap. Napról napra egyre melegebb lett, de amíg nem sütött a falakra a nap, kézfagyasztó volt az idő. Kb 6 utat sikerült ma is mászni, kb mint az előző napokon. A technikára kezdtem ráérezni, az erő az meg hosszabb idő, amíg visszajön. Az előremászásoknál az erő hiánya a pszichén sem segít. Peti ügyes volt, kimászott egy helyi 8-, ami itt nem kis teljesítménynek számít. Én felsővel küzdöttem fel magam kétszer, miközben standup előadást nyomattam Petinek, aki feküdt a röhögéstől. A végén csak annyit mondott: - Elmehetnél kocsisnak az kurva élet! :)

4. nap: Délelőtt esett az eső, de délután már szép napsütéses volt az idő. Megnéztünk egy új szektort, ahol csak 2 út volt mászható számunkra. Sikerült egyet esni. :) És már kezdtem ráérezni a dologra. Csak emlékszik a test...Ezután már nem másztunk többet, mert mind a ketten fáradtak voltunk, inkább a pihenés mellett döntöttünk.

5 nap: Mivel az előző nap elég pihenősre sikeredett ezért elhatároztuk, hogy az utolsó nap szétcsapatjuk. :) Visszatértünk a jól bevált szektorhoz, de új falrészeket is megnéztünk. Aznap ment legjobban a mászás, valahogy eddigre állt össze fejben teljesen. Sikerült előremászni 3-4 utat a határomon. Aztán pedig még egy pár áthajlót Peti után, de már 0 erővel. Teljesen a végére értem az erőimnek. Szóval jól dolgoztunk. :)

Összegzésként: ide naggggyon erősnek kell lenni! Aki 8 fölött mászik az ide jöjjön.

És a képek, amik helyettem is, és talán jobban beszélnek:

Az április-május valahogy így jött össze:

Futàs szempontjàbòl nagy tanulsàg volt jún. 9-én a Bükki hegyi félmaraton. Kísérlet...

Bár a félmaratonra neveztem, a felénél feladtam saját érdekemben, különböző vércukor-anomáliáknak köszönhetően. Az időm 1:25 perc lett 10 km-re. Igazából el sem lett volna szabad indulnom (18 volt előtte, ébredéskor meg 15,6, akkor már gond volt a szerelékkel). Úgyhogy legközelebb okos leszek és reggel átcserélem. Még szerencse, hogy volt nálam pen... A meleg sem segített. Majd legközelebb. Vagy visszamegyek és lefutom a jövőhéten, mer bosszant.

Nem mentem vissza. :) Még.

Nagy élmény volt viszont a DKM által szervezett éjszakai futás.

Edzésvégzés időpontja

2012-06-16 22:00

Edzés típusa

Tempó futás (verseny)

Edzésmunka ideje

00:47:40

Megtett távolság

8.8 km

Edzés sebessége

11.08 km/h

Edzés tempója

05:25 p/km

Időjárás

Sötétség,

Edzés leírása

Éjszakai futás. Már régen futottam tempót, utoljára az o2 kupán. Nagyon hangulatos kis verseny volt.

A júniusom többi része pedig így alakult:

Most jùlius van. Mostanra sikerült visszeszerezni a màszòkondimat. Ez annak köszönhető,hogy tavasszal sokat jârtunk Örvénykőre, Hàmorba ès Erdèlybe. Kevesebbet futok, pròbàlok egyensùlyt teremteni.:) A meleg miatt àtàlltam a hajnali futàsokra. És a nagyon hosszù futàsok most a mâszàs miatt kimaradnak. Azért a heti 3-4 futóedzést igyekszem tartani, bár van, hogy csak 2 jön össze. Ès bàr ismerem a mondàst a lóròl és a fenékről, azért csak pròbàlkozom, hàtha sikerül ezt a 2 lovat mégiscsak megülni. :)

Aggtelek - kupa

2012-06-29T12:09:00.001-07:00

Tavaly szenzációs volt. Aki tud, az legyen ott. Részletek lent:

http://peremegyesulet.hu/aggtelek2.php

Az első maratonom története

2012-04-09T11:16:00.004-07:00

Kedves Mindenki! Nagyon jòl szurkoltatok, mert ahogy azt màr bizonyàra mind tudjàtok, sikerült. Ez az esemény nem csak sportértékét tekintve volt jelentős az életemben, hanem azt is bebizonyìtotta, hogy milyen sok jò ember vesz körül, akiket tiszta szívből nevezhetek baràtnak, a szò legnemesebb értelmében.:)

A maraton hetével szeretném kezdeni. Nem volt könnyű hét semmilyen tekintetben: a munkahelyen kb. 3 ember mínuszban voltunk, iszonyù hajtàs, stressz, a pulzusom szinte àllandòan magas volt, palpitatio érzés: amikor az ember érzi hogy gyorsan ver a szìve. Ez a pajzsmirigytùlműködés egyik alaptünete. Alap, hogy futàsnàl minél alacsonyabb pulzus a kìvànatos, az edzettségi szintnek megfelelően. Szòval a hét elején kellően beforgattam magam, hogy a pajzsmirigyem biztos megint nem jòl működik, ezèrt bekéredzkedtem egy gyors kontrollra, ami igazolta is ezt. Gyorsan felemeltük a gyògyszert napi 3 szemre (1 helyett) és csak remènykedtem, hogy ez addig normalizàlja valamilyen szinten a pulzust. Azon héten egyébként elkezdtem szedni a pulzuscsökkentőt is , de azt futàshoz nem lehet, szòval imàdkoztam, hogy a pajzsgyògyszer hasson addig. Az is megfordult a fejemben, hogy feladom. Az aki szívgyògyszert szed, ne fusson màr maratont.... Nagyon nehéz volt lelkileg az a hét. Elbizonytalanodtam, nem voltam biztos benne, hogy el szabad- e indulnom, sikerülni fog- e. Aztàn arra gondoltam, hogy ha már ennyit beleraktam testileg-lelkileg, el kell indulnom. Maximum közben ha valami gàz lesz, feladom. Ilyen lelkiàllapotban, néha a síràs és önutàlat, önmegvetés hatàràn érkeztem el a maraton előtti naphoz. Az egy nagyon jò nap volt. :) Hirtelen megnyugodtam. Tudtam, hogy sikerülni fog. Reggel tejberizset főztem, majd ebéd utàn elmentem a rajtcsomagért majd a Békàs tòhoz napozni és pihenni, baràtokkal talàlkozni. Gonzo, Andi, Andris, Pipi és Szemi, köszönöm nektek azt a pár óràt!!! Teljesen megnyugodva mentem haza. Otthon összekészìtettem mindent, hogy ne reggel kelljen azzal is foglalkozni. Hogy egy kicsit ráparàztam az egèszre? Azt hiszem igen. :)

Elég jòl aludtam és kipihenten ébredtem. Lassan végigcsinàltam a reggeli rituàlét, majd biciklire ültem és 9 körülre kimentem a starthoz, ahol akkor màr igazi fesztiválhangulat uralkodott. Hamar megjöttek a többiek is: Àdàm, Zolika, Tündi, Levi, Anyàék, Ditte és Rozi, aki szintèn indult a versenyen. Miutàn leosztottam a frissítőket ès gyorsan meglàtogattam a férfimosdòt ( ott nem volt sor :)), már állhattunk is be a rajthoz. Ez benne lesz az emlékezetes pillanatok mappàmban azt hiszem. :) Ahhoz tudnàm hasonlítani az érzést, mint amit a gladiàtorok élhettek àt anno, mielőtt az oroszlànokat közéjük engedték ( vagy fordítva ). Gyorsan sok szerencsét kìvàntunk egymàsnak (Rozi, Anikò ès Orsi), aztàn a visszaszàmlàlàst követően eldörrent a rajtpiszoly. Elkezdődött.

A maratoni tàv 8 kört jelentett a kijelölt ùtvonalon. Az volt a tervem, hogy az első 3 kört lassan kezdem, aztàn szépen felveszem tempòt, amivel végigmegyek majd. Az elején sikerült nem beindulni a tömeggel, tudatosan lassítottam magam, hogy ne szàlljon el a pulzusom az elején. Nem sokkal a rajt utàn csatlakozott hozzàm Yu (Zoltàn Judit), és mivel a tempò mindkettőnknek ideàlis volt ezért az első 3 kört együtt nyomtuk.

Yu és én vmikor az első 3 körben.

Nagyon könnyen ment. Akkor biztos voltam benne, hogy nem lesz itt gond. Még beszèlgettünk is néhol. :) Köszi Yu!!! Két helyen volt frissìtés: 1. Àllatkert: itt Ditte, Levi, Bihari Peti, Zolika majd Petijeim :) àlltak. 2. A Hadhàzi gyilkos egyenes végén pedig Anyàék. Ennek ellenére sikerült elkövetnem azt a végzetes hibàt, hogy nem ittam eleget. Ez a 4. körben ki is derült. Kiszàradtam.Próbàltam ugyanis felgyorsítani, ami az elején még ùgy tűnt, hogy menni fog. A 4.kör viszonylag simàn lement, viszont màr akkor feltűnt, hogy nem èrzem a gél hatàsàt, aminek szépen vinnie kellett volna. A megborulàs az 5. kör felénèl kezdődött ès nagyon hirtelen jött. Pont amikor Orsival és Attilàval talàlkoztam a gyilkos Hadhàzi egyenes elejèn ( :) de nem , nem miattatok)...Az egyenes végén csatlakozott hozzàm Tündi :) és onnantòl kezdve végig jött velem. Nem tudom elégszer megköszönni...Már biztos unja is egy kicsit! :) Szòval megkezdődött a kàlvària. Rettenetes meleg volt. Vizeztem a fejem, de màr az sem segített. Erre nem lehetett felkészülni. A 6. kör volt a legnehezebb dolog, amit valaha csinàltam eddig. Tényleg fel akartam adni. Ès az a fal tényleg létezik! Szenvedés volt végig. Azt, hogy nem tettem meg leginkàbb Tündinek, Anikònak és Bökinek köszönhetem, aki olyan önzetlen dolgot csinàlt, ami nagy ritkasàg manapsàg. Teljesen ismeretlenül csatlakozott hozzàm, hogy az utolsò 2 körön tartsa bennem a lelket.

Tündi, Böki és én.

Megkészülve az 5. körben

Sikerült nekik.:) Érdekes mòdon az utolsò 2 körön folyamatosan gyorsultam a belesétàlásokkal együtt. Az utolsò körben még megkaptam pluszba biciklivel Nemes Petit, aki félmaratonon PB-t futott és Gonzot. :) Szép kis csapat voltunk. Èn màr akkorra igen szűkszavù lettem.;) Aztàn elérkezett az utolsò km. Összeszedtem mindent, ami maradt bennem és megpròbàltam gyorsítani. Az utolsò 200 m- en pedig màr egyedül fordultam rà a célegyenesre. A végén màr ott tapsoltak a szeretteim. Félelmetes érzès volt az az utolsò 100 m és aztàn beérkezni. Igazi torokszorítò katartikus élmény. Végigöleltem mindenkit, akiket igazàn a baràtaimnak nevezhetek: Rozi, aki fantasztikus időt ment (4:11) Petik, Tündi, Levi, Ditte, Zolika, Anikò, Böki, Bihari Peti, Nemes Peti és Anyàék. Köszi sràcok még egyszer. Ezt soha nem felejtem el!!!!

A legjobb, hogy sikerült 5 òràn belül 4:59:30 :) Hozzàteszem, hogy jobb időt vàrtam magamtòl a felkészülés alapjàn , de be kell hogy làssam, hogy a körülmények (pulzus,meleg) és a hibàk ( kevès folyadék) miatt ez volt a maximum, amit ki tudtam magambòl hozni. És örülök neki. :) Köszönöm Supàk Zolinak és Nemes Petinek a sok jòtanàcsot, amik közül sokat sikerült megfogadni, néhânyat nem. :P Orsinak és Àdàmnak a lelki támogatàst. Dittènek, aki jobban hitt bennem, mint én sajàt magamban. Öcsibogyònak, hogy elviselte a hülyeségeimet. Anyàéknak, hogy végigàlltàk azt az 5 óràt aggódva a nemnormàlis leànygyermekért. :) És azoknak a baràtoknak is, akik kijöttek integetni: Gergő, Viki, Lilla, Szemi, Gonzo, Andi, Orsi, Attila. Ès azoknak akik aznap gondoltak ràm. Köszönöm még Petinek ( az uram) :) a sok türelmet, és szeretet, ami igencsak kellett hozzàm az utòbbi időben. :) Ez màr kezd egy Oscar àtadàsra hasonlítani, de tényleg nem akarok senkit kihagyni. :) Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen hosszù ez a sor.

Ès hogy lesz- e következő? Nem is kérdés hogy igen. Csak talán jobb pulzusértékekkel, nem kiszàrìtva magam közben.

Tündivel és Rozival, a szupercsajokkal. :)

Bemerevedve ràgcsàlom az érmet.

Nem arany. :)

Published with Blogger-droid v2.0.4

Utolsó hét: februári, márciusi napló

2012-03-19T13:07:00.000-07:00

Itt vagyok az út végén. Hosszú és fárasztó 3 hónap van mögöttem. Ha hátranézek nagyon sok munkát, izzadtságot, belefektetett energiát és néhol elbizonytalanodást is látok. Ha előre nézek, akkor már csak egy dolgot, a hét végén ott a CÉL. Most elég sok minden jár a fejemben, de minden a hétvégéhez kapcsolódik. Nagyon sok dolgot ki kell találni: bázisinzulin, pulzus, frissítés, tempó stb. Összegzésként a mostani blogbejegyzésben a februári és a márciusi edzések leírásait olvashatjátok. Az ide vezető utat. :)

2012-02-04 15:00

12 km - 01:33:31

7.70 km/h

07:47 p/km

Havazás, -11 fok,

Hó, hó, hó, megfagyott szempillák, Rocky 4. Lábszárközépig érő hóban sikerült futnom, kavargó hóesésben. Mindehhez -11 fok társult. A szempilláim olyan keményre fagytak, hogy attól féltem hogy egy óvatlan pillanatban letöröm őket. Aztán szerencsére nem így lett. Még azóta is megvannak. :)

2012-02-05 15:00

20.5 km - 02:14:01

9.18 km/h

06:32 p/km

22 fok,

Az előző nap tapasztalati után, úgy döntöttem, hogy igénybe veszem a céges kedvezményt, és a futópadon koptatom a lábaimat. Igazi kínlódás volt. Soha többet ilyen sokat futópadon!!!! Inkább a hó és a Rocky 4.!

2012-02-07 19:00

10 km - 01:05:43

9.13 km/h

06:34 p/km

22 fok,

Fútópados edzés ismét. Egy kivételével az összes pad foglalt volt. Az ami maradt, csak kétszer rohadt le alattam. 25 percnél fogta magát és leállt, tehát kétszer kellett újraindítani. Nem voltam ideges. :)

2012-02-09 19:00

10 km - 01:06:28

9.03 km/h

06:38 p/km

22 fok,

Futópados edzés ismét. Utálom. Ma tudtam meg, hogy a Hemoglobin A1c értékem 9,6, ami borzasztó rossz, és a fehérvérsejtszámom meg túl alacsony (3,1). A hangulatomnak mindez szép alapot adott. Nemhiába diabetes és pajzsmirigytúlműködés nem a legjobb kombináció.:(

2012-02-13 18:30

12.6 km - 01:28:29

8.54 km/h

07:01 p/km

Sötétség, -5 fok, Szélcsend

Újból kimerészkedtem a szabadba. Magas pulzus, néhol mély hó nehezítette a futást. Valószínűleg túlöltöztem, ennek következtében leizzadtam, ami nem esett túl jól a -5 fokban. És nem is gyógyultam meg tökéletesen, de többet már nem akartam kihagyni, hiszen a szombati és a vasárnapi hosszú futás (29 km-t kellett volna) is kimaradt a torokgyíkom miatt. Most 3x4 km meg egy kicsi, aszfalton. De legalább már a torkom nem fáj. Remélem nem is fog.

2012-02-16 19:00

10 km - 01:02:52

9.54 km/h

06:17 p/km

22 fok,

Futópados edzés ismét. Sokan voltak, úgyhogy megint az a futópad maradt nekem, ami 25 perc után egyszerűen megáll, ennyire van optimalizálva. Hogy miért? És miért pont 25 perc? Isten tudja... Kétszer kellett restartolni a kicsikét. :S Persze az emberek többsége csak sétálásra használta a többi, jobb állapotú padot, ami egy kicsit bosszantó.

2012-02-18 19:00

8 km - 00:52:30

9.14 km/h

06:33 p/km

22 fok,

Futópados edzés. Hurrá! :) 19 órára értem a terembe, ahol közölték, hogy 20 órakor zár a terem. Ez úgy nézett ki, hogy 45 - kor ránkoltották a világítást, úgyhogy az utolsó 1 km-t vaksötétben futottam végig. Egyébként nem esett jól: magas pulzus, fáradtság stb.

2012-02-19 14:00

31 km - 03:22:50

9.17 km/h

06:32 p/km

Felhős idő, 4 fok, Szélcsend

Most egy kicsit elbizonytalanodtam. Végigszenvedtemazegészet: hipó már az elején, csipőfájás, vádligörcs négyszer. A gond az lehetett, hogy ebéd előtt túl sok volt az inzulin, aminek egy része még aktív inzulinként jelen volt a szervezetemben 2 órával az ebédet követően. Szinte az összes nálam lévő CH - t elfogyasztottam: izo-ital, gyümipép, szőlőcukor, és még így is voltak pillanatok, amikor majdnem megborultam. Néha féltem, hogy összeesek az erdő szélénél,és a varjak fognak lakomázni a tetememből. :) Az persze nem jutott eszembe, hogy ne annyit fussak, amennyit elterveztem. Valószínűleg a hipó az oka annak, hogy ennyire nem ment most. És a zsepim is elfogyott a felénél, úgyhogy utána a kesztyűmet használtam. Ja és a telefonom is lemerült, úgyhogy a felétől zene sem volt. :)

2012-02-21 19:00

7.7 km - 00:46:32

7.7 km

9.93 km/h

06:02 p/km

-2 fok,

Egy kicsit csúszós volt az aszfalt néhol. Amúgy egész lendületesnek éreztem a futást, rosszabbra számítottam a hétvégi hosszú szenvedés után.

2012-02-25 14:00

29 km - 02:58:16

9.76 km/h

06:08 p/km

Felhős idő, 8 fok,

Jobban ment mint a múltkori, de sajnos a lábaim megint bemerevedtek a végére és a jobb csípőm, térdem bokám kb 25 km -től fájdogál.

2012-02-26 15:00

9.2 km - 01:00:51

9.07 km/h

06:36 p/km

Részben felhős idő, 6 fok,

Igazi bünti a tegnapi után. :) De legalább a csípőm nem fájt.

2012-02-29 19:00

12 km - 01:19:26

9.06 km/h

06:37 p/km

Sötétség, 4 fok,

Olyan volt ez a futás, mint az egész nap. Borzalmas. Már akkor hullafáradt voltam, amikor elindultam. Közben végig sakkoztam magammal, hogy lerövidítsem-e vagy sem. Nem tettem. Végig lent volt a vércukrom, ennek következtében a pulzusom magas volt. Jó volt befejezni!

2012-03-03 11:00

Tempó futás (verseny)

10.2 km - 00:54:47

11.17 km/h

05:22 p/km

Napos idő, 8 fok, Közepes szél

A múltkorihoz képest javítottam egy kicsit. Úgyhogy ez megint egyéni csúcs lett. :) Nem kéne megtörni ezt a hagyományt.;)

Jan. 7, O2 kupa:

Edzés sebessége

11.11 km/h

Edzés tempója

05:24 p/km

2012-03-04 14:00

35.8 km - 03:45:34

9.52 km/h

06:18 p/km

Napos idő, 8 fok, Közepes szél

Nagyon mozgalmas volt. Nem indult túl jól. Általában már az elején megérzem, hogyan fog menni a futás. Nem volt bennem lendület, úgyhogy szép lassan kezdtem. Tettem 2 nagy kört a Csónakázó tó körül (egészen ki a temetőig 3500 m), aztán az Augusztát érintve a Böszörményi útig, aztán ki Józsára. A biciklis út elején nyomtam egy gélt, mert lement a vércukrom, ez jó kis lendületet adott. Józsán majdnem megvertek: egy 4 tagú suhanc részeg banda keresztben elfoglalta a biciklis utat, majd amikor hallották hogy jövök az egyik fiú hátranézett, majd hangosan felordított, hogy na itt biztos nem férsz el, aztán hangosan ordítoztak, amikor megelőztem őket, felmutatattam az ujjamat (V jelet csak), majd véleményt nyilvánítottam a neveltségüket illetően, gondoltam, hogy amikor megfordulok, akkor is találkozom majd velük. Így is lett, már előre ordítoztak, hogy nem volt szép amit mutattam, kicsit féltem, hogy belelöknek auz árokba, de végül megúsztam, szintén bemutattam nekik, de most már nem finomkodtam. Aztán elfutottam :). Ezután ki az IT-ig, ott 2 kör, aztán vissza a tóhoz. Valahol 3 óra körül volt egy flash-em, hogy nem is tudom, mikor kezdtem el futni, tulajdonképpen mindig is futottam és soha nem fogok megállni. A tó körül még futottam 1 kört, aztán haza indultam, és még egy Poroszlay-Martonfaalvi kört beleraktam. Egyszer kellett közben megállnom egy lámpánál, az elindulás nagyon rossz volt. És a fél literes izoital kevésnek bizonyult. Kiszáradtam a végére. És még egy megjegyzés, még egy gél mehetett volna. Huh. Túlvagyok rajta! :)

2012-03-07 19:00

8 km - 00:53:06

9.04 km/h

06:38 p/km

Sötétség, -3 fok,

Túl vagyok rajta. Még mindig dög vagyok a vasárnapi futás miatt. 10-nek indult, de menetközben felülbíráltam magam.

2012-03-10 15:00

14.7 km - 01:36:08

9.17 km/h

06:32 p/km

Napos idő, 8 fok, Szélcsend

Öreganyám. Nem sikerült kipihenni az előző hétvégét. A hetem is nagyon durva volt munkaszempontból is. Romon voltam. Az futás fele dagonyázás volt, mert az út pallagi része még nagyon sáros. Most nincs más hátra, mint regenerálódni, mert ez így nem lesz jó.

2012-03-15 17:30

8 km - 00:49:57

9.61 km/h

06:14 p/km

Részben felhős idő,

Úgy futottam, hogy jólessen. Megtörtént.

2012-03-17 11:00

Tempó futás (verseny)

10 km - 00:55:02

10.90 km/h

05:30 p/km

Napos idő, 20 fok, Közepes szél

Oxigén kupa utolsó forduló. Az első kört nagyon elfutottam, Végig magasabb volt a pulzusom. Remélem emiatt, meg a meleg miatt. Az utolsó körre nagyon elfogytam. De a verseny hangulata mindig kárpótol. :)

2012-03-18 15:00

12.2 km - 01:21:29

8.98 km/h

06:40 p/km

Napos idő, 23 fok, Gyenge szél

Amikor elindultam 10,1 volt a vércukrom. A futás előtt 45 perccel levettem a bázisinzulint 5%-ra. Ennek ellenére kb 4 km után behipóztam (a meleg tuti bejátszott), onnantól folyamatosan kellett ennem a szőlőcukrot, de még így is necces volt néha (sötét karikák a szemem előtt stb) .A pulzusom ennek, meg talán a melegnek köszönhetően magas volt. A végére sikerült helyrepofozni magam, és egy jobb tempót menni. Gondolom addigra hatott a szőlőcukor. Tanulság: a bázisinzulint már 1,5 órával a futás előtt le kell venni. Az 5% jó lesz szerintem. Inkább legyen egy kicsit magasabb, mint alacsony. Mindenképp enni kell valamit (powerbar szelet, jó reggelt keksz ?) közvetlenül a futás előtt. Még szerencse, hogy ezek a dolgok most jöttek ki.

Íme az edzésnapló összesítve: február

március

A héten már csak egy futás van hátra. Szerdán megyek majd egy 6 km-t átmozgatásnak, aztán pihenés és felkészülés agyban. A február és a március sokkal küzdősebbre sikeredett, mint a január, többször éreztem magam kimerültnek, megfázás is nehezítette a felkészülést. Meglátjuk mindez mire volt elég. Nincs más hátra, mint előre! Az erő legyen velem!

Januári napló

2012-01-29T11:11:00.000-08:00

Újabb két hét telt el a maratoni felkészülésben. Elég mozgalmasra és aktívra sikeredett. Íme!

2012-01-19 19:00 - csütörtök

13 km - 1:25:36

06:35 p/km

9.11 km/h

Körözés az Oláh Gabin (20 kör), oda meg kis kerülővel haza. Időközben 5 cm friss hó esett. A pálya egyik hosszában megint erős szembeszél fújt, aminek hatására olyan érzés volt, mintha kis dobócsillagok repültek volna az arcomba és a szemembe. Úgyhogy félig csukott szemmel futottam.

2012-01-21 10:00 - szombat

12.1 km - 01:19:44

06:35 p/km

9.11 km/h

Nem esett jól. A szokottnál magasabb volt a pulzusom. Az erdő koripályává változott. Éjszaka ráfagyott a megolvadt hó az ösvényre. Nagyon kellett koncentrálni, hogy ne legyen taknyolás a vége. Nem lett. A végére csináltam még egy hipót is. Mire hazaértem 4,1 volt a vércukrom. Egyből rámentem a csokikészletekre. :)

2012-01-22 14:00 - vasárnap

25.5 km - 02:50:41

06:41 p/km

8.96 km/h

Félig olvadt letaposott hóban kellett futni. A futás harmadánál váratlanul egy 15 főből :) álló vaddisznócsorda tőlem 50 m-re keresztezte az ösvényt, aztán meg 2 őz. Ezen kívül óriási endorfin szétarádasom volt a Metallica, No leaf clover című számára. Eseménydús kis nap volt, annyi szent. Ez a mai futás mérlege. :) Először futottam ilyen hosszú távot úgyhogy ez talán nem meglepő.

2012-01-24 19:00 - kedd

10.2 km - 01:05:09

06:23 p/km

9.39 km/h

Az atlétika pálya le volt fagyva. Finoman, csak 1 mm vastagságban, ahogy a metsző szél hatására a pára az útra fagy. De ez pont elég volt, hogy diszkomfortossá tegye a futást. Úgyhogy megint csúszkáltam egy sort. Aznap ez a szám maradt meg bennem leginkább.

2012-01-26 19:00 - csütörtök

8 km - 00:51:04

06:23 p/km

9.40 km/h

Atlétika pálya 10 kör, oda-vissza (4 km). A vádlim olyan merev, nehéz és kemény volt, mint a kő. Mintha nem is az enyémek lettek volna. Mondjuk a fájdalom az emlékeztetett arra, hogy mégiscsak hozzám tartoznak. Ez nem változott a futás alatt egy szikrát sem. A felkészülés alatt, most éreztem először ilyet. A legjobb az volt a mai edzésben, amikor befejeztem. És pont ma nem is csúszott semmi. Közben örültem, hogy pont ma kellett csak 8 km-t futni. Nem értem, hogy miért pont most. Remélem nem lesz több ilyen...

2012-01-28 10:00 - szombat

11 km - 01:07:21

06:07 p/km

9.80 km/h

Tekeregtem a városban egyet. Az asztfaltnak van egy olyan jó tulajdonsága, a sok nem jó mellett, hogy nem csúszik és jó a tapadása. :) Egy kicsit benéztem az erdőbe is (a távvezetékig), jobb, mit amire számítottam. A keréknyomokban és az út legszélén nincs jég.

2012-01-29 10:00 - vasárnap

25.5 km - 02:39:37

06:15 p/km

9.59 km/h

A Yours truly futás keretében 15 kört futottunk a Csónakázó tó körül. 1 kör 1700 m. Gyönyörű volt az idő. Szikrázó napsütés...

A futás után elmentem tekerni egyet, hogy ne merevedjenek be teljesen az izmaim, meg volt egy kis vércukoranomália is, amit így oldottam meg. :)

A futás alatt túltápláltam magam CH-tal, így a vércukrom 22,4 lett mire hazaértem. Beadtam 5 egység inzulint, majd hogy hamarabb normalizálódjon elmentem tekerni. Bevált! Csak annyi a gond ebben, hogy megint hullámvasutaat csináltam a vércukromból. Nagyon ki kell számolni legközelebb a dolgokat!!!

Hogy mi is ez a yours truly futás? Íme:

YOURS TRULY HALF, 25 km 24 óra alatt

Finn kezdeményezésű Nemzetközi Futás az év leghidegebb időszakában. Télen amikor nincsenek versenyek, versenyezzünk egymással. Fussunk bárhol ahol kedvünk van, szabadban, edzőteremben, és küldjük be az eredményeket.

Becsületbeli futás, hisz a 25 km-es távot és az időt Neked kell mérned!

Szereted a kihívásokat?! Fuss az év leghidegebb időszakában, légy résztvevője egy nemzetközi versenynek!

Januárom még soha nem sikeredett ennyire aktívnak és mozgalmasnak. Ha korábban tudom, hogy ennyire jó móka a hosszútávfutás....Remélem az egész évem olyan jó lesz, mint a kezdete. :)

Tél a maratoni felkészülés jegyében

2012-01-15T10:02:00.000-08:00

Sokáig a maraton de még a félmaraton is elérhetetlen dolgoknak tűntek. Azért, mert azt gondoltam magamról, hogy nem vagyok rá képes. Körülbelül 5 évvel ezelőtt volt egy szánalmas kísérletem a félmaratoni táv teljesítésére (2007, Nike félmaraton). Egyrészt felkészületlen voltam, 12 km volt a leghosszabb táv, amit egyben lefutottam a verseny előtt. Másrészt egy kicsit stresszes is voltam, mivel másnap kezdtem egy új munkahelyen (Irinyi János gimi és szakkközépiskola). Harmadrészt nagyon gyorsan kezdtünk futni az elején. Ennek a 3 tényezőnek az lett az eredménye, hogy 13 km körül teljesen elfogytam. Muszáj volt megállnom pihenni, innentől kezdve pedig csak vánszorgás volt végig hipókkal tűzdelve. Akkor még nem voltam pumpás. Szerintem pumpa nélkül nem is lehet normálisan lefutni egyik távot sem. A végeredmény 2 óra 37 perc lett és olyan lábmerevedés, hogy 4 napig úgy járkáltam, mint akin végigment az orosz hadsereg (elnézést a hasonlatért :)). Olyan rossz élmény volt az egész, hogy sokáig nem is gondoltam rá, hogy megismételjem. Aztán ahogy telt-múlt az idő, a bennem lakozó harcos (merthogy lakik bennem egy) nem hagyott békén. Idén nyáron kezdtem el foglalkozni újra a félmaraton gondolatával. Szép fokozatosan elkezdtem növelni a távokat (8 km-ről 10 -re, aztán 12-re, aztán 14-re majd 16-ra). De erről már írtam az előző bejegyzésben. Ekkor már világossá vált, hogy a félmaraton simán meglenne. Főleg, hogy ugye nem voltam jól és még így is ment a 16 km is. November végén a barátaim hatására (köszi Tündi és Levi!!!) elhatároztam, hogy nagyobb fába vágom a fejszémet, kinéztem a március 25-ei maratont, ami pont Debrecenben lesz.

Rájöttem arra, hogy csak el kell hinnem magamról, hogy képes vagyok megcsinálni és kitartóan kell edzeni. Maratonista barátaim ajánlottak edzésterveket, úgyhogy most próbálom magam ezekhez tartani. Egy hetem úgy néz ki, hogy hétközben futok 2 rövidebbet (6 vagy 8-10 vagy 12 km), hétvégén pedig hosszúkat (14-2x). Vasárnapi futás távjait szépen fokozatosan kell növelni 3x km-ig.

A múlt hétvégét abszolút fordulópontnak tekintem a felkészülésben. Szombaton rendezték az Oxigén kupát (minden hónap első hétvégéjén rendezett házi verseny), tesómmal indultunk 10 km-en, ahol olyan időt futottunk, amire nem is mertem gondolni (54 perc).

Aztán vasárnap futottam az első 20 km feletti távomat (20,5 km) szintén jó idővel. Egész héten eufóriában lebegtem. Hatalmas erőt adott, hogy végre látom a fejlődést és végre tényleg elhiszem, hogy fizikailag fel tudok készülni a maratonra. A futások előtt kb 1 órával leveszem a bázisinzulint 10 %-ra, majd a futás befejeztével még egy 45 percet várok amíg visszaállítom. Ez a módszer többé-kevésbé bevált. A hipókat szinte teljesen sikerült kiküszöbölni. Iszonyúan hálás vagyok az inzulinpumpa feltalálójának, és hogy én is a pumpások közé tartozom, hiszen átmeneti bázis nélkül nem tudom elképzelni, hogy sikerülhetne ez az egész, amit elhatároztam. A vasárnapi futásokra szoktam csak izotóniás lötyit vinni magammal, hogy valamennyi CH-ot visszapótoljak.

Íme a december végi és a januári edzésnaplóm :)

Ma 23 km -t futottam. Most egy kissé be vannak meredve a lábaim, de ezt leszámítva egész jól vagyok. Mire visszaértem a vércukrom 7,5 volt, ami szuper, pont annyi CH-ot pótoltam vissza az izotóniás itallal, amennyit kellett. A következő futás csütörtökön lesz, addig van 3 napom egy kicsit kipihenni az előző két hetet, hiszen elég húzós volt mind a kettő (50 km feletti futásokkal).

Aki ezt a blogbejegyzést elolvassa, léci gondoljatok rám néha, ha éppen üresjáratban van az agyatok, hogy sikerüljön. Óriási dolog lenne!!!! Most nagyon akarom ezt! És megint elhiszem ennek a kisfilmnek az üzenetét:

Ősz

2012-01-14T10:04:00.000-08:00

Az őszi szezon általában a legjobb a mászók számára. A hőmérséklet ilyenkor a legtökéletesebb (nem fagy szét a kezed és nem sülsz oda a sziklára), és ráadásul a végigedzett tavasz és nyár rendszerint meghozza az eredményét. A szeptembert egy angliai kiküldetéssel kezdtem, aminek következtében -4 kilóval jöttem haza. Akkor még nem sejtettem, hogy ennek a nagymértékű fogyásnak nem csak a stressz az oka. Itthon tovább fogytam elérve az általános iskolai súlyomat (51 kg). Novemberben vált világossá, hogy a fogyás és a magas pulzus hátterében a kis visszatérő barátom, a pajzsmirigytúlműködés áll. Március óta egyébként szedtem a gyógyszert, szeptemberben már napi 1 szemnél tartottam. Ezt a szervezetem kevésnek ítélte meg, és elég radikális jeleket küldött, nemtetszését kifejezendő. Szóval az őszt lényegében úgy toltam végig, hogy borzasztó TSH értékeim voltak közben és magas pulzusértékek mindehhez. A vércukrom olyan szinten borult fel, hogy kb a kétszeresét kellett a bázisértéknek beállítani a nyárhoz képest (0,6 helyett 1,3 óránként), és még ez sem akadályozta meg a rendszeres magas vércukrokat. Abba bele sem merek gondolni, hogy mennyi lehetett a Hemoglobin A1C értékem mindeközben, és most nem is szívesen tippelnék. A kontroll teljes mértékben kikerült a kezemből...

Érdekes módon a mászóteljesítményemet ez nem befolyásolta. Sőt...Olyan utakat sikerült megmásznom Dédesen, amelyek már régen rajta voltak a listámon (Gyökerek RP 7+ :)). Nyilván a fogyásnak köszönhetően kevesebb súlyt kellett húznom magam után. Mindenesetre hatalmas, felejthetetlen mászóélményeket szereztem.

Viszont a futás cefetrossszul ment. Itt ugye már nem tudtam kiküszöbölni a magas pulzus hatását. Még nyáron elhatároztam, hogy valamikor ősszel lefutom a félmaratoni távot, csak úgy magamnak. Erre kezdtem el felkészülni, folyamatosan növelve a távokat (12, 14, 16 km). A hosszú futásokat mindig hétvégén csináltam, csinálom. Itthonról kifutok Pallagra az 12 km, és ezt lehet még növelni körökkel. Szóval nagyon lassan voltam csak képes futni és mindezt 180 feletti pulzusértékekkel. November közepétől a gyógyszeradagomat 1 szemről 3 szemre emelte a kezelőorvosom. Onnantól kezdve már jobb volt a helyzet.

Az őszi évadzáró mászótúrát idén decemberben Omisban (Horvátország, Split közelében) töltöttük. Nádasdi Osziéknak köszönhetően egy nagyon fullos apartmant sikerült kifognunk -tengerre néző kilátással, pezsgőfürdővel - áron alul, tekintve hogy szezonon kívüli időszakról volt szó. Omis nagyon hangulatos kis horvát város. Van minden ami kell: tengerpart, sziklák, éttermek, kávézók stb. A hely most nagyon kihalt volt egyébként, de ezt nem is bántuk annyira. Az idő nem volt a legtökéletesebb, többször volt csapadékos. Sikerült azért 4 napot végigmásznunk átlag 9 úttal, sötétedésig. Az utak inkább reibungos, lépős jellegűek itt, szóval a kezünk annyira nem fáradt el a végére. Mindenesetre nagyon szépek, tiszták, jól mászhatóak és jól biztosítottak. Egyik nap sikerült egy futást is beiktatni hegyre fel - le, jó kis szint (kb 500 csak fel ) volt benne az biztos. Az egyik esős napon megnéztük Splitet is. Ha már olyan közel volt, nem maradhatott ki. Az óvárosi része gyönyörű.

Összességében inkább pihenősre sikerült az omisi túra, de annyira nem is bántam. Nagyon kellett már egy ilyen is, amikor van idő könyvet olvasni, beszélgetni, jókat enni : burek és kalamári határozta meg ezt a hetet kajaszempontból :). Tökéletes szezonzáró túra volt naplementékkel, tengerrel, mászással, futással, elmélyedéssel, lelasulással, vércukorszint-beállítással és sok-sok pihenéssel. Viszlát ősz, szevasz tél! ;)

Nyári kalandok 3. rész. - A Comoi tó és a nyugger kemping

2012-01-05T12:43:00.000-08:00

A második hétre tehát áthelyeztük a székhelyünket a comoi tó körüli hegyekbe. A környék tele van mészkősziklákkal. Kinéztünk egy kempinget, ami nagyjából több szektorhoz is közel esett, mellesleg a pizzájuk és a háziboruk is kiváló volt. A bejelentkezésünk után nem sokkal szembesültünk azzal a ténnyel, hogy ez a kemping a nyugdíjasok kedvelt nyaralóhelye. Ezzel alapvetően nem is volt baj, hiszen nem fenyegetett aza a veszély, hogy hajnalban ordítozva hőzöngenek a sátor mellett, vagy hánynak oda valemelyik fa mellé. Ez a hangulat alapvetően meghatározta a hét jellegét is. Kivételes módon itt is fáztunk, ami azért érdekes, mert ez a terület nyáron iszonyúan meleg szokott lenni. Most viszont szintén kabátban, sapkában nyomtuk a vacsorákat, vörösborral természetesen. Csak a flavonoidok miatt és hogy ne fázzunk. ;-)

Erre a hétre 5 mászónapunk esett, amelyet 2 szektor között osztottunk meg. Szerencsénkre mind a 2 helyen egyedül voltunk, szóval nem kellett az arrogáns német mászókkal hadakozni az utakért. Ez valószínűleg azért alakult így, mert ezek a falak általában nyáron mászhatatlanok. Nos volt olyan, hogy még a pulóvert is fel kellett vennünk. A szikla minősége kiváló mind a két helyen. Gyönyörű mészkő. Az 1. szektor jellege függőleges, kicsit áthajló, jó kis alkarpukkantós. Naponta sikerült átlagban 6-6 utat másznunk. A 2. szektor inkább reibungos, vasszerrillés, repedéses, nagyon emlékeztetett Paklenicára. Egy-két útban olyan reibunproblémával találtam magam szembe, hogy igencsak összekakáltam magam, tekintve hogy elég szellősen voltak biztosítva ezek az utak. Pont jó volt ez így, hogy míg az egyik helyen a karunkat bombáztuk le, a másik helyen pedig a lábujjaink sínylették meg a mászásokat. A pihenőnapon körbejártuk Lecco óvárosát és a tavat, ahol még George Clooney-nak is van háza. A cappuccino és az espresso természetesen nem maradhatott ki a programból.

Bár a nyaralás nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük, de azért megint leharcolva, félhullán indultunk haza. Szerintem sikerült a maximumot kihozni ebből a rekordhideg, esős júliusból, összesen 12 napot másztunk 16 napból, ami azért nem olyan rossz. ;) Most más nem is maradt más, csak a képek.

Nyári kalandok 2. rész - Egy hét a gránit birodalmában

2012-01-02T12:15:00.000-08:00

2000 m fölött lenni. Általában nekünk alföldi patkányoknak ez csak a nyári mászáskor adatik meg. Idén, vagyis most már a tavaly a helyes kifejezés, két alkalommal voltunk 2000 m fölött. Először a Hochschwaab-os mászáskor, másodjára pedig, amikor Ausztriából Olaszországba menet autóval átkeltünk egy 2700-as hágón...

Minden egyes alkalommal, amikor Olaszországban vagyunk elcsodálkozom, hogy milyen helyekre voltak képesek az olaszok utat építeni. Hát ez alkalommal is leesett az állam. Már elkezdett sötétedni, amikor megkezdtük az emelkedést a hegyen. Még a köd is leszállt, már-már félelmetes volt az egész. Az út annyira keskeny volt, hogy egy autó épphogy elfért rajta, és a szélén hatalmas kövek voltak arra hivatva, hogy valamiféle fizikai akadályt képezzenek az út és a mélység között. A szerpentin meredeksége minden képzeletet felülmúlt, még soha ilyet nem láttam azelőtt. Valahol az út felén hirtelen elfelejtettem, hogy hol vagyunk és olyan érzésem támadt, mintha valahol a Himalájában emelkednénk lámaháton (nem a dalai). Ezt az érzésemet erősítette aztán meg egy kunyhó, amelyen tibeti imazászlók lobogtak a szélben. Úgy látszik nem csak engem emlékeztetett a hely a Himalájára. A másik benyomásom pedig egy regényhez kapcsolódott. Dino Buzatti: Tatárpuszta c. regényéhez, amelyben katonák egy egész serege állomásozik egy hágón lévő erődben a határhoz közel, minden nap várva az ellenség közeledését, mindhiába. A regény főhőse fiatal katonaként csatlakozik az erőd legénységéhez. Feladatuk az volt, hogy minden nap kémleljék a messzeséget. Ezt tette a főhős is, reménykedve, felkészülve arra, hogy végre beteljesüljön a küldetése, hogy értelme legyen az életének. A sors iróniája, hogy amikor már cselekvőképtelen, beteg, haldoklik, akkor jelenik meg a távolban az óhajtott sereg. De ebben a harcban ő már nem tud részt venni...Valahogy ilyennek képzeltem azt a hágót, ahol az erőd volt. Mire felértünk a hágóhoz már teljesen sötét volt. Hihetetlen élmény volt... Ezután még egy gyötrelmes éjszakai autózás következett, kb hajnal lehetett mire leállítottuk az autót a Sasso Remeno-i parkolóban. Aznap az autóban éjszakáztunk. Nem kellett altatni egyikőnket sem.

Másnap bejelentkeztünk a campingbe, ahol éppen karate tábort rendeztek a helyi gyerekeknek. Először egy kicsit megijedtünk és a lelki szemeink előtt már láttuk, amint éppen belesik az egyik gyerkőc a sátorba, vagy szétrúgják focilabdával, vagy egyszerűen csak lekaratézzák. De persze nem volt semmi ilyesmi. Pár nap után már ismerősként üdvözöltek minket reggel.

A tervünk az volt a hétre, hogy az első napokban bemelegítünk a grániton sportmászó utakkal, aztán, ha az idő is megengedi, felmegyünk a Gianetti menedékházba (2500 m), ahol néhány nagyfalas projektet abszolválunk. Ebből aztán az lett, hogy az egész hetet kénytelenek voltunk "lent" tölteni 1000 m körül, ui. a fagyhatár úgy döntött, hogy lehúzódik 2000 m körüli magasságba, hóval borítva be mindent. Persze minden nap reménykedve pislogtunk fel, hogy hátha...de nem. A nagy terveket sutba kellett dobni. De egy bölcs ember gondolatát idézve : a hegy megvár...

Sikerült azért többkötélhosszas utakat mászni itt is. Egyik nap egy közeli sziklán másztunk 2 db ötkötélhosszas utat 7 mínuszos nehézségben. Egy másik napon 2 db clean utat 5-ös nehézségben. A többi napon pedig sportmásztunk. Az idő egyébként 1000 m-en is szokatlanul hideg volt. Esténként két pulóver plusz kabát,sapka kellett a kinti vacsorákhoz. Hosszas töprengés után, hogy hol töltsük el a 2. hetet, a Lecco környéki sportmászóhelyek tűntek a legcélszerűbbnek. Közel is volt, rengeteg mészkőszikla található a környéken (és itt arcoi mennyiséget kell képzelni), melegebb is, szóval miután végleg lemondtuk a gránitos nagyprojektünkről. A Comoi tó környéki sziklákat céloztuk meg. De ez már a 3. rész témája lesz. És most beszéljenek a képek.

Nyári kalandok 1. rész

2012-01-02T05:29:00.000-08:00

Kedves Olvasó!

Régen találkoztunk. Vártam az ihletet. Nem jött. Aztán arra gondoltam, csak nem kellene veszni hagyni ezt a blogot, ha már belekezdtem, ezért erőt vettem magamon, és most itt vagyok. Azzal a szándékkal verem most a billentyűzetet, hogy az emlékeim közül előtúrkáljam a nyaralás emlékeit. Sok idő telt már el azóta, sok minden történt. Ha egyes momentumok már el is mosódtak, igyekszem megragadni az érzéseket, benyomásokat, amelyek meghatározták 2011 nyári mászókalandját. A nyári nagy mászótúra....Minden évben ezt várom, addig amíg oda nem érkezünk, és ebből táplálkozom amikor már túl vagyunk rajta. Nagy tervekkel indulunk neki mindig ezeknek az utazásoknak. Aztán vagy sikerül megvalósítani őket, egy részüket, vagy nem....

Kezdjük a száraz tényszerű résszel. Ígérem ez nem lesz hosszú. Szokás szerint az első állomás Ausztria volt. Tavaly sikerült a Hochschwaab-on mászni kezdésként 2 utat, ezért kézenfekvőnek tűnt idén is itt melegíteni. idén a Supermaus nevű utat választottuk ki, amely 7 mínuszos nehézségű 8 kötélhossszas út. Az öszbenyomásom az útról, hogy nagyon sok füves rész van benne, az elején szinte többször kellett fűcsomóra lépni, mint sziklára. A kulcsrész viszont eléggé megtépázta amúgy sem nagy erőinket. Félhullaként értünk fel a csúcsra. És aztán még a 1,5 órás lejövet....

Mivel az idő rosszra fordult ezért másnap továbbutazásra kényszerültünk. Az időjárás... Mindig kulcskérdés. Sajnos idén nem volt szerencsénk. Az eddigi leghidegebb júliust sikerült kifognunk, amit mászóként átéltem. Kis mérlegelés után a következő célpontnak Val di Mello-t szúrtuk ki, oda mondtak a legkevésbé rossz időt. De ez már a 2. rész témája lesz. És jöjjenek a képek.

Aggtelek kupa

2011-06-27T12:48:00.000-07:00

Hajrá-hajrá!!! Induljon aki él és mozog!!!

Félelem és reszketés Szász-Svájcban

2011-05-07T05:22:00.000-07:00

A homokkőről ezidáig már sok dolgot halottam ismerősöktől, barátoktól: gyönyörű sziklaformák, mesébe illő tornyok, jó tapadás DE horror biztosítás. Ez a szikla anyagából, sűrűségéből adódik, hiszen ez a legpuhább sziklafajta, amelyen lehet mászni, csak más eszközökkel lehet megoldani a biztosítást, mint keményebb testvérei esetében. Semmi olyan dolgot nem szabad alkalmazni, ami "megsértheti", deformálhatja a sziklafelszínt. Éppen ezért az ékek és a friendek kilőve a lehetséges biztosítóeszközök palettájáról, mivel egy esésnél a bekövetkező terhelés hatására nemcsak a szikla sérülne, hanem az illető is , aki botor módon friendet rakott be, hiszen valószínűleg a friend és a szikla találkozásánál a szikla engedne az erőhatásnak. Maradék lehetőségek: csomóékek, kötélgyűrűk. Fix biztosítási pontra csak 6 -os fokozat felett számítson az ember, de arra is 15-20 m-ként. Nyilván ez adja meg az egésznek a varázsát is. Nagyon szigorú mászóetika alakult ki, amit itt be is tartanak: nincs felsőzés, no zia, csak a kijelölt tornyokon lehet mászni stb. Ezzel az előfeltevéssel indultunk neki a közel 10 napos tavaszi mászótúránknak Freiberg-be, ahol Petinek fix szállása volt a munkája kapcsán. Adta magát a lehetőség.

Az első torony tetején

Ez is az csak alulról

Csütörtök este munka után indultunk, így péntek reggel egy kis autópálya melletti kocsiban alvás után, a Bad Schandau nevű festői városka melletti mászóhelyen találtuk magunkat. (Azért a valóságban ez sokkal fárasztóbb volt.) Óriási területen helyezkednek el ezek a homokkőtornyok mindenfelé az erdőben. Parkolóhely hiányában egyre beljebb mentünk az úton, amíg találtunk egy helyet a kocsikának. (Nem volt könnyű, már az idegbaj kerülgetett bennünket, főleg mikor egy kinézett parkolóhely felé kormányoztuk a kocsit, erre egy NÉMET fickó futásnak eredt és a testével lefoglalta azt egyetlen helyet, majd karba tett kézzel, és kaján vigyorral az arcunkba nevetett.) Kinéztünk közelben egy mászószektort. Az első benyomás nagyon pazar volt, aztán ahogy jobba szemügyre vettük a falat, láttuk a nittek, szegek hiányát, és szembesültünk a helyzettel, amit már tudtunk, de élőben mégiscsak más. Kulmináltunk egy sort a fal alatt, nyálunkat csorgatva, mint árva gyerek a édesség bolt kirakatában. Aztán a helyi arcok útbaigazítottak bennünket néhány kevésbé horror, és mászható szektor felé. Másnapra ajánlottak az Elba másik oldalára eső helyet, amihez persze nem volt kallerünk. (Nagyon kedvesek voltak egyébként.) Sikerült is egy utat (4-es) megmásznunk, ezzel megelégedve vettük az irányt a szállás felé, ami azért még jó 1,5 óra távolságra volt.

Másnap egy sportmászóhelyet néztünk meg, mondván egy kicsit azér mán fáradjunk már el karilag is, ugye? Hát nem? De.. Petinek volt már egy sportmászó kallere a területről, úgyhogy kinéztünk egy helyet Glasshütte mellett.

Német kisváros

Sportmászóhely Glasshütte mellett

Andezites jellegű kőzet, valójában serpentin, itt szintén tiltott a zia használata, de mivel a serpentin keményebb anyag, ezek már nittes falak voltak. Találtunk egy jó kis szektort, ahol szép utakat találtunk, tetejükön kis áthajlással. Mászás közben könnyebbültem meg, hogy mégsem olyan, mint az andezit.:-) Itt elnézést az andezitkedvelőktől. Még aznap este Drezdában beszereztünk egy kallert a jó kis területhez, amit az arcok ajánlottak Bielethal, Rosenthal.

Bielethal

4-es nehézségű torony. Ezt sikerült nekünk is..

Másnap arra vettük az irányt. Hát nem kellett csalódnunk. Első látásra beleszerettünk a helybe. Mesebeli tornyok mindenfelé, gyönyörű formavilággal. A biztosítás amennyiben homokkőről van szó, mindenhol ugyanaz, szóval felkötöttük a pszichés gatyánkat (elsősorban Peti) és nekiláttunk. Aznap 4 utat sikerült másznunk 3-as 4-es fokozatokban. Mindegyik útnak a vége egy kis áthajlással végződött, és csomóékekkel és kötélgyűrűvel biztosította magát Peti abban a 2-ben amiben lehetett, a másik kettő, lehetőségek híján szólózás volt.

Peti szólózik

Nóri szólózik

Peti egy gyönyörű torony tetején

Nagyon jó érzés volt kimászni a tornyok tetejére a csúcskönyvhöz és az óriási karikához. Gyönyörű mozgásformát tesz ehetővé az a kőzet. Estére úgy éreztem, mintha egy 10 kötélhosszas utat másztunk volna 6-os nehézségben. Baromira kell koncentrálni.

A rákövetkező héten sajnos bejött egy front, meg Petinek délelőttönként volt dolga a freibergi egyetemen, szóval amikor délutánonként az eső megengedte, 3- 4 órákra ellógtunk mászni egy Freiberg melletti sportmászóhelyre. A kőzet itt is serpentin volt. Ezek az alkalmak épp annyira voltak elegek, hogy átmozgassuk magunkat. A sok kicsi sokra megy tipikus esete, hiszen minden nap sikerült azért egy kicsit mászni. És még egy dolgot meg kell hogy említsek ezen a héten, ami meghatározta az estéinket a sörön (25 g CH) és a Döner-en meg a Dürümön kívül: a Royal Wedding...Angol nyelvű csatorna ugyanis csak a CNN meg a BBC volt fogható.

Bielethalban még kétszer voltunk, sajnos az első alkalommal egy út után (az én utam :-))elkezdett esni az eső, és úgy eláztak a falak, hogy még másnap sem tudtunk mászni. Az utolsó lehetőség vasárnap, az utazás napján kínálkozott, ezért jó korán indultunk, hogy legalább 14:00-ig valamit sikerüljön mocorogni a falakon. Aznap még 3 csúcskönyvbe írtuk bele a nevünket, nagyon emlékezetes pszichépróbáló mászások után.

A 2. előremászásom 4-esért

Peti a torony tetején

Peti elszántan készül az utolsó napi bevetésre

Nekem elég nehezen sikerült feldolgoznom, hogy az utak többsége mászhatatlan volt számunkra, de nem a nehézség, hanem a biztosítópontok hiánya miatt. Ahhoz hogy valaki ott egy 6-os útba be merjen szállni, vagy oda kell születni, vagy nagyobb tapasztalattal kell rendelkezni homokkős mászás területén. Láttunk helyi gyerekeket, öregeket úgy felmenni ilyen utakon, hogy miközben néztem kész voltam.

Helyi erők egy 5-ösben

Egy csúcskönyv belső borítója

Én egy torony tetején, hősi beállításban

Úgy kell elindulni egy 7-es útban, hogy arra kell számítanod, hogy az első biztosítási lehetőség akár 15, 20 m-en is lehet, akár 1 pont egy 30 m-es tornyon. Egy rosszul kivitelezett mozdulat és vége.(Láttunk is egy emléktáblát egy 7+-os út aljában.) Mindenesetre nagyon örülök, hogy lehetőségem nyílt, ezt is megtapasztalni, és ismét szembesülni azzal, hogy mekkora kis pontok vagyunk, és menyire el vagyunk kényeztetve mi, akik nittelt utakat mászunk. És most már hálás vagyok a friend és az ék kitalálójának is! Biztos, hogy ezek után jobban fogok bízni ezekben az eszközökben.

És még aztat szeretném elmondani, hogy éljen a zifjú pár! :-)